William Shakespeare

A szegényt, kit megtört a sors, a gond, Csittítgatjuk, intjük, ha könnyet ont. De súlyosodna csak baj annyi sok ránk, Éppoly nagyon, vagy jobban is zokognánk.

Nagy szeretet fél, apró kételyen: S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem.

Esküszöm, nem a szememmel szeretlek, Hisz az tudja, hibád mily rengeteg; Szívemnek jó, mit gúnyos társa megvet, A látvány ellenére az szeret.

A várakozás ott csal meg, ahol Legtöbbet ígér; s akkor sikerül, Mikor a remény csüggedésbe hül.

Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz Majd szikratûz a szembe, hogyha győz, S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán.

Kit megraboltak gonosz tolvajok, Tolvaját lopja meg, ha mosolyog; De önmagát kétszer rabolja meg, Ki vesztésén mód nélkül kesereg.

A jóhír hiú és fölöttébb csalfa fogalom. Gyakran elérjük érdemtelenül és elveszítjük ártatlanul.

A féltékeny nem mindig okkal az - Féltékeny, mert féltékeny: ez a szörny Önmaga nemzi s szüli önmagát.

A gyáva többször hal meg sír előtt, A bátor egyszer ízli a halált.

A dolgainkban mindig jön egy hullám, S a dagály pillanata hoz szerencsét: Ha elmulasztjuk, egész életünk Megfeneklik a zátonyok között. Most felduzzadt tengeren lebegünk, Ki kell használni az áramlatot, Vagy vállalkozásunk kudarcba fullad.

Koldus-szegény királyi gazdagon, Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Holnap szent Bálint napja lesz, Mindjárt reggel korán; És ablakodnál, párodul, Ott leszek, én leány.

Szövegtelen dal, s dús egysége csak Azt zengi, hogy magadban senki vagy.

Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében.

Szentségtelen kézzel fogom ez áldott, Szentséges oltárt, ezt a lágy kacsót, De ajkam - e két piruló zarándok - Jóváteszi s bûnöm feloldja csók.

Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem!

Mily messze fénylik a kis gyertyaszál! E rossz világban jótét így ragyog.

Minden csak veled örûl a nyárban s ahol nem vagy, ott a madár se szól.

De komor tél volt tőled távol élnem, ki a futó év boldogsága vagy! Hogy dideregtem, nappal is sötétben, a vén December tar ege alatt!

Irgalmat hogy remélsz, ha nem gyakorlod?