Olvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tûnő boldogság majd véget ér. Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.

Kapcsolódó idézetek

1. Halott virágok illatát nyögik a fák, És megrázkódik a táj. Valami véget ért, valami fáj. Ákos
2. Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerû lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását... Antoine de Saint-Exupéry
3. A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet? Wass Albert
4. Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Lázár Ervin
5. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. József Attila
6. Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak. Márai Sándor
7. Miközben alszol, én az esőben állok, és nézem, ahogy a cseppek a hajamról az arcodra hullanak, és te mintha mosolyognál álmodban, de mégis néma vagy. Tisza Kata
8. Õsz van és peregnek a sárgult levelek, Meghalt a földön az emberi szeretet. Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél, Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
9. Ha majd az ősz összegyûjt minden bánatot, s vele a lelkemet behinti csendesen: eljössz-e vigasztalni, kedvesem? Wass Albert
10. Csak ne lenne olyan gyönyörû a világ! A hajnalok! A víz, az erdő! A növények, az állatok! S közben minden nyomorúságukkal, ne lennének olyan érdekesek az emberek! Márai Sándor
11. Anya tegnap halt meg, sok-sok évvel ezelőtt. És tudod, eltávozása másnapján leginkább azon csodálkoztam, hogy a házak még mindig állnak, és köztük az úton most is gurul a sok autó, a járdán pedig továbbra is nyüzsögnek a gyalogosok, mintha fogalmuk sem volna arról, hogy az én egész világom odalett. Én azonban tudtam, hogy így van, mert megéreztem az ürességet, amely úgy rögzült az életemen, mint egy összegabalyodott filmtekercsen. A város zajai hirtelen elültek, mintha a csillagok egyetlen perc alatt elporladtak vagy kihunytak volna. A halála napján - és esküszöm, hogy ez így volt - a kert méhei nem hagyták el a kast, egyetlenegy sem indult zsákmányszerzésre a rózsák közé, mintha ők is tudták volna, mi történt. Marc Lévy
12. Elmentek már a madarak, a fecskék Csak mi maradtunk itt: én és az ősz. Szép álmomat a lelkemből kilesték Csapongó vágyaim, hogy visszajössz. Wass Albert
13. Mikor máshol süt a nap Egy embert látsz a fák alatt, Ki már mindent elhagyott... Az lehet, hogy én vagyok. LGT
14. Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél? Lennél-e kedvemért széllel szálló levél? Lennél-e értem pitypangbóbita, ha én lennék az ősz hûvös sóhaja?