Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden történelmi korban úgy néztek előre az emberek, hogy milyen jó világ lesz, ha eljön a testvériség, egyenlőség korszaka. Vagy később: jó, egy kicsit államosítunk, és akkor végre jó világ lesz. Ha szétverjük a kommunizmust, akkor lesz jó világ. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy már nem bizakodunk semmiben, hanem félünk a holnaptól, és ez megbénít bennünket.

Böjte Csaba
🐶 Kutya 💑 Kapcsolatok
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A 20. század történelmének egy jó része a társadalmi osztályok, rasszok és nemek közti egyenlőtlenség csökkentéséről szólt. Noha 2000-re a világban még mindig jócskán maradt hierarchia, így is sokkalta egyenlőbb hely lett, mint amilyen 1900-ban volt. A 21. század első éveiben az emberek azt várták, hogy az egyenlősödési folyamat folytatódni, sőt gyorsulni fog. Különösen reménykedtek abban, hogy a globalizáció révén az egész világra kiterjed a gazdasági fellendülés, és emiatt Egyiptomban vagy Indiában ugyanolyan lehetőségeket élvezhetnek majd az emberek, mint Finnországban vagy Kanadában. Egy teljes generáció nőtt fel ezen az ígéreten. Most azonban úgy tûnik, hogy az ígéret talán mégsem teljesül be. A globalizáció persze az emberiség egy nagy részével jót tett, de növekvő egyenlőtlenség jeleit lehet tapasztalni a társadalmak között és azokon belül is. Egyes csoportok egyre inkább monopolizálják a globalizáció gyümölcseit, milliárdok pedig hátramaradnak mögöttük. Yuval Noah Harari
  2. Amíg nem lesz jobb mindnyájunknak, egyikünknek sem lesz jobb - ez az egyenlőtlenségek nagy tanulsága. Ha a társadalom jelentős része leszakad, ha kritikus többség érzi úgy, hogy semmi reménye sincs a jobb életre, az előbb-utóbb alá fogja ásni a társadalmi stabilitást és a békét, végső soron pedig felforduláshoz vezet. Dorosz Dávid
  3. Amióta beszélni tudnak az emberek, szavalnak mindenféle szépet, és amíg mondják, talán még maguk is elhiszik, aztán amikor arra kerül a sor, valami olyan disznóságot csinálnak, hogy az még a saját várakozásukat is felülmúlja. Én nem hiszem, hogy van ideális megoldás a társadalmakra. Egyáltalán nem hiszek semmilyen ideális megoldásban. Az egyedüli, amiben hiszek, hogy van jó és rossz. Emberi vonatkozásban persze. És a jó nem azért van, hogy győzzön. De van. Kántor Péter
  4. Minden generáció azt gondolja, ő jobb volt, az utána jövő világ pedig züllik, romlik. Persze nem így van, nem igaz az, hogy mindig rosszabb és rosszabb következik. A társadalom nem rosszabb vagy jobb lesz, hanem egyszerûen változik. Márki-Zay Péter
  5. Én egy nagyon békés világot képzelek el, ahol nincsenek széthúzások, ahol az emberek megértik azt, hogy a mindenkori hatalmak eljátszanak, hogy megosztás legyen az emberek között, hogy jobb vagy bal, hogy fekete vagy fehér, hogy oltott vagy oltatlan. (...) Csak úgy lesz egy jó életünk, ha mindenki azt érzi, hogy valami köze van a másikhoz.
  6. Az élet kifolyik a kezünkből, és más lenne, ha lenne mi után vágyakoznunk, hogy ötven vagy hatvan után is legyen részünk valami luxusban, de nem így lesz, igaz? Az élet most ilyen, és csak rosszabb lesz. Minden. A legjobb, amiben reménykedhetünk, az, hogy meghalunk, mielőtt még teljesen elviselhetetlenné válik. A hőség, a víz meg az étel szempontjából. Hogy még néhány évig mûködőképesen tudjuk tartani a társadalmat, majd a következő világjárvány megint leállít mindent. Hogy nem kell rovarokat ennünk. Hogy a rasszisták és az őrültek nem szerzik meg a világ még nagyobb részét. Hogy lesz kávé, amit otthon megihatunk. Jens Liljestrand
  7. Olyan korban, amikor mindenki kapcsolatban áll mindenkivel, amikor a hátrányos helyzetûek tisztában vannak lehetőségeikkel, és amikor könnyû a migráció, nehéz optimistának lenni, és egy békés világban bízni, ha olyan mély szakadék tátong a különböző régiók jóléte és életlehetőségei között, mint amilyet napjaink geopolitikájában tapasztalunk. Martin Rees
  8. A társadalomra a legnagyobb veszélyt a társadalom önmaga jelenti, az, hogy nagyon önzőek vagyunk, csak magunkkal foglalkozunk, hogy mi a helyzet velünk. Boldogabb világban élnénk, ha az emberek segítőkészebbek, empatikusabbak lennének. Azt gondolom, hogy bajban vagyunk, válságban van a világunk. Mindenki ébredjen fel, és legyen önzetlenebb. Dan Reynolds
  9. A lehető legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végső soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. Bertrand Russell
  10. Az ember ma nem csak azzal a lehetőséggel rendelkezik, hogy a múlthoz hasonlóan elpusztítson más embereket. Az ember elpusztíthatja, megsemmisítheti az egész emberiséget. Ez a probléma még sohasem vetődött fel így, legfeljebb költők, próféták és látnokok felhevült fantáziájában. Ma ez - valóság. Az ember előtt új, szörnyû szakadék tátong. Az ember történelme olyan dimenziókat vesz fel, amelyekkel eddig nem rendelkezett. Ennek következtében az emberek, szervezeteik és az államok közötti kapcsolatok egész problematikája is új dimenziókat ölt. A háború olyasvalamivé válik, ami minden eddigitől különbözik. Mindenki öngyilkosságának lehetőségévé lesz, az összes emberi lényeké és az egész civilizációé. A béke pedig, amelyre mindig mint valami "jó"-ra gondoltunk, olyasvalamivé lesz, ami más is, több is: szükségszerûség, ha az ember nem akarja önmagát megsemmisíteni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat