A baba születésével az anyukának szaporodnak az elvárásai is a párjával szemben. Bár szerintem ezt néha az is fokozza, amikor az anyukák összegyûlnek, és elmesélik, kinek miben segít a férje. Innen is elindulhat egy negatív spirál. A különböző történetekből öntudatlanul összerakunk egy ideális férjet, aki mindig mindent tökéletesen csinál.

Kapcsolódó idézetek

1. Jön a gyerek, általában nem is egy. Az anyát - már elnézést - szoptatós tehénné alakítja, s egyúttal háztartási robotgéppé. Az apát pedig igavonó barommá. A vele kapcsolatos legfőbb elvárás szempontjából: két lábon járó pénztárcává. Nehéz elviselni mind a két félnek a magáét. A közhiedelemmel ellentétben a gyerek(ek) érkezése ritkábban erősíti meg a párkapcsolatot, mint ahányszor tönkreteszi. Bármit is hamukálnak erről a fennkölt szellemû, nőknek gyártott sajtótermékek. Az az anya, aki sohasem gondolt arra, hogy a gyerekét lemészárolja, a férjét szíven szúrja, s ő maga kiugrik egy toronyházból, alighanem elfojtja mindezt. Ugyanez áll arra az apára, aki sohasem érzett kétségbeesett menekülhetnéket abból a vircsaftból, amit családi életnek szokás hívni. Vámos Miklós
2. Azt mondják, a babával együtt anya is születik. Valóban így van. Ez pontosan azt jelenti, hogy eleinte az anya is olyan, mint egy kisbaba, sok dolgot nem tud még, fel kell nőnie a feladathoz, és ez így normális. Egy féléves kapcsolatban, amikor még alig ismerem a másikat, aki ráadásul nem is tud beszélni, honnan tudnám pontosan, hogy mi baja, amikor sír? Együtt növekszünk és érünk a babával. És fokozatosan tudatosodik csak bennünk, hogy anyák vagyunk. Sterczer Hilda
3. Valójában két oka van, hogy az ember gyermeket hoz a világra és nevel: egyrészt mindez logikus következménye két ember tartós kapcsolatának; másrészt, mélyen belül, mindenkiben ott rejtőzik a vágy, hogy létrehozza saját "miniatûr" képmását. Mintha annyira különlegesek lennénk, hogy már szinte felfoghatatlan, hogy a világ hogy bírja ki, hogy csupán egyetlen legyen belőlünk. (...) A szülők többsége nem egyszerûen önmagát akarja viszontlátni a gyermekében, hanem önmaga sokkal jobb kiadását. Nicholas Sparks
4. Az anya képe gyakran ráolvasódik a kedves képére. (...) Az ember nem mindig van tudatában annak, hogy nem épp az anyukáját próbálja-e helyettesíteni a partnerével. Závada Péter
5. A társadalom merő képmutatásból nem tolerálja az anyai tökéletlenséget. Pedig tökéletes anyák nem léteznek. Jó anyák viszont igen, tele szeretettel, gondoskodással, jó és rossz döntésekkel, erényekkel és hibákkal. Jakupcsek Gabriella
6. Minden szülőanyán ott a magány, az elhagyatottság, a magára utaltság lenyomata. A férfinak annyira semmi dolga a pillanatoknak ebben a leglényegesebbikében, mintha a fogantatásnál se lett volna ott, mintha az egész az égből hullott volna alá. A nő maga hozza a világra utódját, maga húzódik vissza vele a lét hátterébe, ahol csend van, ahova félelem nélkül odateheti a bölcsőt. Õ táplálja és neveli szótlan alázattal. Borisz Leonyidovics Paszternak
7. Mielőtt az emberből szülő lesz, azt hiszi, hogy az összes szülő szuperhős. És hogy minden gyerekkel kapcsolatos dolog zavaros és nehézkes. Aztán mikor gyereket vállal, arra gondol, hogy nem baj, a természet majd mindent megold. Mondjuk megharap egy radioaktív védőnő, vagy egy baleset után acélcsontvázzal ébredünk. Lesz megoldás. Fredrik Backman
8. Nem csak a szélsőségesen nárcisztikus szülők élhetnek meg irigységet a gyerekükkel szemben. (...) A férfi gyermeke születése után rémülten érzékeli, hogy partnere figyelme elterelődött róla, és a csecsemő felé fordult. Ez egy teljesen normális, átmeneti jelenség, ám ha az apa személyisége nem elég érett, és nem érti igazán, hogy ez az időszak miről szól, akkor úgy érezheti, "kiütötték a nyeregből". Ez nemritkán hosszabb távon is rivalizáló viszonyt alakíthat ki a gyerekével, mert a féltékenysége valamiféle általános ellenérzésbe és irigységbe fordul. Az ilyen apa (aki gyakran saját magának sem ismeri be valódi indítékait) azt érzékelteti, hogy a gyerek egy kicsit defektes, nem elég ügyes, nem elég vagány, nem elég "fiús". Úgy tesz, mintha azért piszkálná, gyötörné folyton, hogy az "életre nevelje", és egy karakán, férfias férfi váljék belőle, valójában azonban azt kívánja bebizonyítani, hogy egy kis életképtelen szerencsétlen, míg ő, a papa király.
9. Minél "tökéletesebbnek" tûnik egy pár, vagyis minél inkább mentesnek a természetes kapcsolati krízisektől, annál inkább gyanakodhatunk, hogy valamit a szőnyeg alá söpörnek. Ahogyan nincs tökéletes anya, csak elég jó anya, ugyanúgy nem tökéletes párkapcsolatot érdemes keresni, hanem elég jót. Ez sokkal hitelesebb és életszerûbb a tökéletesnél, amely általában a mélyben erjedő (és a jövőben egyszer majd gejzírként feltörő) problémákat igyekszik elrejteni.
10. Igaz, hogy minden apa és minden anya szereti a gyerekét? Már a kérdésen is fel lehet háborodni, de ez még sincs így. Ezért telnek meg a pszichológiai rendelések a félresiklott kapcsolatok tömegeivel, mert az emberek kötelességszerûen megjátsszák, hogy mindig és minden körülmények között szeretik a gyereküket. Ez társadalmi kényszer! Micsoda szörnyeteg anya vagy apa, aki nem szereti a gyerekét! Pedig egy gyerekkel akkor is lehet jól bánni, lehet hozzá kedvesnek lenni - például emberségből, jóindulatból, felelősségérzetből -, ha az ember nem szereti ugyan, de felvállalja a helyzetet: így alakult az élet. Popper Péter