Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A basszusgitár egy olyan hangszer, amit az ember rögtön nem hall ki a zenéből, de ha egyszer feltûnik neki, onnantól kezdve nem felejti el a füle.

🔮 Jövőkép 🕊️ Búcsú az élettől
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember látja a fehér meg a fekete billentyûket egymás mellett, hallgatózik, és tudja, hogy a billentyûk között valahol el van rejtve a zene. Ám ha az ember nem tanul elég szorgalmasan, ott is marad, nem lehet előcsalogatni. De ez még nem minden. Ugyanott rejtőzik az összes zene, amelyet majd csak később fognak megírni. És az ember csak nézi a fekete meg fehér billentyûket, és úgy érzi, bármelyik pillanatban megmozdulhatnak. Bernlef
  2. A zene, amikor kikerül a zenész keze alól, csak egy pillanatig létezik, addig, amíg el nem halnak, el nem ülnek a térben a hanghullámok. A zene pillanatnyisága azonban csak a visszája az örökkévalóságnak. Ljudmila Ulickaja
  3. A zene elképzelhetetlen tudás, szavakkal kifejezhetetlen; közvetlenül, a nyelv és a gondolatok segítsége nélkül áramlik az ember ujjaiból a hangszerbe. Bernlef
  4. A blues már csak ilyen. Beléd nyúl, és megragadja, ami a szívedet lehúzza. De utána lehet, hogy jobban érzed magad. (...) A zene akkor jó, ha megérint, amikor hatással van rád, és különleges hangulatod lesz tőle. Vagy legalábbis elmúlik az, amiben eddig voltál. Nora Roberts
  5. Ahhoz, hogy megértsük, hallgatnunk kell a zenét. Ám mihelyst arra gondolunk közben, hogy "éppen zenét hallgatok", már nem is hallgatunk semmit. Alan Watts
  6. Képzeld el, hogy egy olyan zenekart hallgatsz, amelyben a dob hangja minden mást elnyom. Ahhoz, hogy élvezhessük a szimfóniát, minden egyes hangszerre figyelmesnek kell lennünk. Ahhoz, hogy igazán szeressünk, érzékenynek kell lenned minden egyes körülötted lévő személy és tárgy egyediségére. Nehezen mondhatnánk azt, hogy szeretsz valakit, vagy valamit, ha észre sem veszed. Ha pedig csak néhány dologra és személyre figyelsz, miközben másokat észre sem veszel, az egyáltalán nem szeretet, mert a szeretet senkit és semmit sem zár ki; az magához öleli az élet teljességét; a szimfóniára, mint összhangzásra figyel, és nemcsak erre vagy arra a hangszerre. Anthony de Mello
  7. Egy nagyszerû hangszer ismérve egy jó hangszerrel szemben, hogy idővel még jobb lesz. A hosszú évekig tartó játék megnyitja a hangok mélységét, amit a fa az évgyûrûiben, görcseiben, mintázatában rejteget.
  8. Nem az a lényeg, hogy drága mesterektől drága hangszerek kezelését tanuljuk. Ebből a zene gyakran egészen kimarad. Hanem az, hogy a magunk erős vagy gyenge, szép vagy csúnya hangján hangszer nélkül megtanuljunk egy-egy dallamot, megérezzük annak lelki tartalmát, amint anyagtól, hangszertől függetlenül száll belénk és belőlünk másokba. Csak akkor tudunk majd hangszert is úgy megszólaltatni, hogy valóban zene szóljon rajta, ne puszta hangok. Különben csak gépiesen zakatol a kezünk alatt egy készülék, de zenét nem terem. Kodály Zoltán
  9. Ez a gitár olyan, mint a lelkünk. (...) Lehangoltan nem szól. Fájdalmasan zörög. Ahhoz, hogy fölzendüljön rajta a dal, fel kell hangolnom! Ez a titok! Lehangolt lélekkel nem hallunk, nem látunk, nem szól a muzsikánk. (...) Hangoltság nélkül nincs szépség, nincs zene. Öröm sincs! Müller Péter
  10. A legtöbb gitáros azért kezd el játszani, hogy jól nézzen ki, és hogy keménynek tûnjön. Ebben eltérek tőlük, mivel én azért kezdtem gitározni, mert olyan hangszeren akartam játszani, ami rock n` roll központú, de nem igazán tudtam különbséget tenni szólógitár és basszusgitár között. Lényegében azért választottam ezt, mert több húrja volt. Saul Hudson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat