Ugrás a tartalomra
A beszélgetés az éttermi látogatás leginkább improvizált része, amelynek jellege nagyban függ a részt vevő felek összetételétől és képességétől, minőségét pedig az egységidő alatt felmerülő témákban lehet megadni. A referenciaskálán elhelyezett találkozók osztályozásakor a skála egyik végén a témabőséggel rendelkező társaság helyezkedik el. Általában harsányak, és nem tudnak róla. Legalább egy személy közülük hisztérikusan nevet. A társaság az esetek száz százalékában nem veszi észre a többi asztalnál ülő vendégek ellenséges pillantásait. A skála másik végén az úgynevezett témavákuummal küzdő társaságok találhatók, mint például az évente egyszer megrendezett családi találkozón részt vevők, akik nem azért jöttek össze, mert kedvelik egymást, hanem azért, mert ennyivel tartoznak annak az esetlegességnek, hogy rokonok.
Kapcsolódó idézetek
-
A konferenciákon olykor a legfontosabb beszélgetések az előadások közti szünetekben, vagy este, egy sör mellett bonyolódnak.
-
A "minőségi idő" azt jelenti, hogy osztatlan figyelmet szentelünk valakinek. Ha egymás mellett ülünk a kanapén, és tévét nézünk, a mûsor áll figyelmünk középpontjában, nem pedig a házastársunk. Kapcsoljuk ki a tévét, és nézzünk egymásra, miközben beszélgetünk. Elmehetünk kettesben sétálni, vagy beülhetünk egy étterembe, ahol remekül lehet beszélgetni. Megfigyeltük-e már, hogy milyen pontosan meg lehet különböztetni egy étteremben a randevúzó párokat a házaspároktól? Az előbbiek egymásra néznek és beszélgetnek, a házaspárok pedig csak ülnek, és nézelődnek maguk körül. Az ember azt gondolná, csak azért mentek oda, hogy egyenek!
Gary Chapman
-
Egy beszélgetésben két ember összetalálkozik, és keresi az igazságot. De itt a beszélgetésben két lehetőség van: az egyik, hogy keressük az igazságot, és sikerült a beszélgetés, ha sikerült az igazság valamifajta oldalára rájönni. A másik, ami a legtöbb emberben sajnos megvan, hogy a beszélgetésben érvényesülni akar. És mihelyt érvényesülni akar, akkor cigányútra megy az egész.
Lukács György
-
Az érkezés, amely nem más, mint a hely és az idő kényes egysége, minden megbeszélt ebéd vagy vacsora kritikus pillanata. A legtöbben késnek, vagy azt hiszik, hogy késni fognak, vagy szándékosan késve indulnak el, mert tudják, hogy úgy sem lesz ott időben senki, és ha pontosan érkeznek, csak várniuk kell a többiekre. A résztvevők ritkán mondják meg, mennyit fognak valójában késni, nem törődve azzal, hogy úgyis kiderül, amikor megérkeznek.
Fehér Boldizsár
-
Húszéves találkozó. Pontosan tudnak rólam mindent, de vacsora közben úgy viselkednek, mint akik húsz éven át egyszer sem hallottak felőlem. (...) Van valamilyen rejtélyes rangsor, mely a gyermekkorban kialakul, s később sem lehet átugrani. A világot sokkal könnyebb meggyőzni, mint az osztálytársat, aki tud rólad valamit. Mit? (...) Nem tudja pontosan. Csak gyanakodva néz reád, pislogva és örök - talán jogos - kétellyel.
Márai Sándor
-
Amikor valaki bejön a szobámba, kezet fogunk és bemutatkozunk, ha csak a nevét tudom az illetőnek, akkor minden alkalommal, amikor a nevén szólítom, én úgy képzelem, hogy hívom. Mintha azt mondanám, hogy na gyere, gyere... Az ember nem mutatja meg önmagát úgy egyből, de ha azt mondom, hogy szeretettel várlak, türelmesen várlak, semmit nem fogok tenni ellened, nem foglak bántani, ártalmatlan vagyok, akkor az illető lassan megérkezik. De ha tizenöt percen belül egy címkét teszek rá, mondjuk azt, hogy depressziós vagy mániás vagy hisztérikus, mindegy, hogy mi a címke, abban a pillanatban tulajdonképpen az történik, hogy az illető tudja, hogy én őt már nem látom, ő már nem érdekel, ő már nincs meghívva, hogy megjelenjen előttem.
Feldmár András
-
Egy átlagos beszélgetés abból áll, hogy az egyik ember várja, hogy a másik befejezze a magáról való mesélést, hogy aztán ő maga mesélhessen magáról.
Henrik Fexeus
-
Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá. Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki. A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.
Müller Péter
-
Éttermekbe menekültem, hogy ne üljek otthon, mindennap másikba, és azt nézegettem, hogy miről beszélgetnek a párok. Megállapítottam, hogy leginkább semmiről. Vagy ha igen, többnyire a pasas pofázik, önmagáról természetesen, a nő meg hallgatja. Ha házasok, csönd van. Ha nem azok, akkor a férfi beszél, hogy majd válik, de a gyerekek... A nő meg egyre csak zsugorodva és zsugorodva hallgatja. Jött ilyenkor, hogy felpattanjak, odarohanjak, kitépjem a nőt a székből és elrohanjak vele, a férfi meg hadd takarózzon az ostoba, egoista, átlátszó dumájával.
Tisza Kata
-
A beszélgetés hozzátartozik a barátsághoz. A beszélgetésben megérintjük a másik titkát. Így kerülünk egymáshoz közelebb. Mérlegelés nélkül mondhatunk el mindent. Ám a barátsághoz a hallgatás is hozzátartozik.
Anselm Grün