A csalogány minden este eljött, hogy isteni szerelemért esdjen, de jóllehet a rózsa megrezdült dalára, bezárta szirmát. Virág és madár, két fajta, amely nem keveredhet. A rózsa azonban le tudta győzni a félelmét, s a tiltott, egyszeri nászból született a piros rózsa, amit Allah szándéka szerint sosem ismert volna meg a világ.

Kapcsolódó idézetek

1. Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörû, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." Paulo Coelho
2. Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fûvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fû közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színû virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál? Gárdonyi Géza
3. Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyûgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett. Tihanyi Márk
4. A szerelem húsvéti dolog, szenvedéssel és hozsannával; (...) a két szerelmes olyan, mint két piros tojás. Csakhogy nem mint a valódiak, hanem csalóka és bolond piros tojások, mert ha folyton koccannak és ütődnek is egymáshoz, nem törnek el. Mihelyt azonban valaki más megfogja az egyiket, akkor a másik összetörik. Tamási Áron
5. A szerelem törvényének köszönheti a virágpor, hogy a szellő termékeny kehelybe szórja, ahol megpihenhet. A virágok illata nem más, mint szerelmi izgatószer, feltüzeli a pillangók érzékiségét. A madarak tollazata pompás pizsama, amelybe azért öltözteti őket a természet, hogy elegánsak legyenek szerelmi találkán. A kis bogár, amint szalviáról szalviára száll, és parányi szárnyain előbb porzót szed föl, aztán bibére hullajtja, a virágok házasságközvetítője. Pitigrilli
6. Derekabb lenne, ha ki-ki aludni hagyná a maga haragját: mert nem lehet tudni, kiben mi lakik, kicsiny ember, nagy bot, a kis csupor hamar felforr, sokan mennek gyapjúért, s nyírtan jönnek vissza, az Isten megáldotta a békességet, s megátkozta a versengést; mert ha a bezárt, megszorított, megnyaggatott macska is oroszlánná lehet: Isten a megmondhatója, hogy én, aki ember vagyok, mivé nem lehetek. Miguel de Cervantes
7. A szerelem olyan, mint a virág, mint az erdő, mint a madárdal, mint a sólyom szárnyalása a magas égen. Ez nem valami csinált dolog. Ezt a föld termette, a természet nemzette, ez valódi, ez istenes dolog, istennek tetsző. Kozma Mária
8. Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: - Nem unod a várakozást? - Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. - Miért? - Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk. Paulo Coelho
9. Két különböző természet találkozásából született a szerelem. A szerelem az ellentmondásból merít erőt. Az összeütközés és az átváltozás pedig tartóssá teszi. Paulo Coelho
10. Szerelmem, szerelmem, rózsa voltál, ékes, bodros, üde rózsa, szirmokkal szépséges, tőlem halvány, hozzám kedves, értem feslő, nekem nőtt virágszál, rózsa, rózsafelhő; virágszál voltál, ah, sudár liliomszál, hajló-karcsú száron bimbó, viritottál, szerelmem, szerelmem, s most mégis, mint hullám, szemem könny borítja, miattad csordulván. Lakatos István (költő)