Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A felnőttek testi fölénye, még akkor is, ha éppen nem tesznek semmi rosszat, nyomasztó és megalázó tud lenni.

Lángh Júlia
🌱 Bölcsesség 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Öreg és magányos, ez önmagában is elég rossz. De öregnek és magányosnak lenni úgy, hogy közben az önbecsülését is elveszíti, az már elviselhetetlen. Dean Ray Koontz
  2. Néha a bánat és a düh annyira eluralkodik a felnőtteken is, hogy eszükbe sem jut, másoknak is lehetnek érzései. Fredrik Backman
  3. Rettentő bosszantó, ha az ember átlát a felnőtteken. Különösen akkor, amikor jó szándékból hazudnak. Maria Gripe
  4. A büszkeség a részegségnél is rosszabb lehet. Akit hatalmába kerített, nehezen csillapodik le. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
  5. Néha a felnőttek olyat tesznek, amit nem akarnak, mégis muszáj. Előfordul, hogy olyasmit csinálunk, ami rossznak tûnik, noha igazából az a helyes. Ken Liu
  6. Elvárjuk a tinédzserektől, hogy felnőttként viselkedjenek, de közben neheztelünk is rájuk, amiért felnőtt jogokat követelnek, holott testileg bármilyen érettek is, érzelmileg inkább még gyerekek.
  7. A fiatalság, különösen ha csoportban van és ha nem kell tartania semmiféle megtorlástól, mindig is gúnyos és fölényes az idősebbekkel szemben, kétségbe vonja azoknak szellemi képességeit, mulat szokásaikon és ha lehet, még túlozza, sőt meg is játssza a két csoport között lévő különbséget. Szerb Antal
  8. Botor és feledékeny a felnőtt elme, amikor lebecsüli az ifjúságot. Joanne Kathleen Rowling
  9. Akkor is tud rosszul hatni egy megítélés, ha pozitív.
  10. Az emberek kíméletlenek azzal, aki nem tudja tiszteltetni magát. Csingiz Ajtmatov
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat