Ugrás a tartalomra
Öreg és magányos, ez önmagában is elég rossz. De öregnek és magányosnak lenni úgy, hogy közben az önbecsülését is elveszíti, az már elviselhetetlen.
Kapcsolódó idézetek
-
Öreg lettem, sokat vagyok egyedül, de ezt is jól viselem, emelt fővel, egy kis büszkeséggel; hidd el, nehezebb elviselni az ifjúságot, mint az öregséget, amikor már nincs választása az embernek. De a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát.
Örkény István
-
Öreg korban dönteni kell, mit kezdjünk a magányossággal. Talán helyesebb egyedül magányosnak lenni, mint társaságban.
Márai Sándor
-
Ha az ember beteg és magatehetetlen, könnyen magányosnak érzi magát. Nem tud egyedül megfordulni az ágyban, nem tud egyedül kiülni a székre, nem tud telefonálni, nem tud válaszolni az e-mailjeire. Nem elég, hogy át kell élni ezt a nyomorúságot, még az ember méltóságát is kikezdi.
-
Az öregedés legrosszabb része a magányosság - nem az, hogy itt sajog, ott szúr, nem a hisztis belek, vagy az, hogy nem kapsz levegőt, ha fölmásztál azon a lépcsőn, amin húszévesen fölrepültél, hanem a magányosság.
Stephen King
-
Az egyedüllétben van valami szégyenletes. A szorongást és a szomorúságot, amivel jár, még csak el lehet viselni - a szégyent nem.
Galgóczi Erzsébet
-
Ha annyian magányosak, ahányan magányosnak tûnnek, megbocsáthatatlan önzőség lenne egyedül magányosnak lenni.
Tennessee Williams
-
Az öregkornak megvannak a saját borzalmai. Nem tudjuk már azt hinni, mint ifjabb korunkban, hogy elpusztíthatatlanok vagyunk és örökké fogunk élni. Túl sok barátunkat és családtagunkat láttuk már távozni. Kezdjük átélni az emberi test elkerülhetetlen törékenységét. (...) Magányos útról van szó, mely sehová sem visz.
Robin Dunbar
-
Nem kell egyedül lenned ahhoz, hogy magányos légy. A magány leginkább a kapcsolatok hiányáról szól. Mert lehetsz kétségbeesetten magányos emberek között és csendesen elégedett egyedül is.
Francie Healey
-
Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a magány még zárkózottabbá, még magányosabbá teheti az embert.
Kudlik Júlia
-
Az egyedüllét nem összetévesztendő a magánnyal. A magány az, amitől szabadulni akarsz, mert borzalmasan érzed magad benne. Magány az, amikor a másik embertől függsz érzelmileg.
Oravecz Nóra