Ugrás a tartalomra
A fizikai munka a testet és a jellemet is megszilárdítja. A nagyobb baj az, hogy nincsen becsülete. Nem akar senki fizikai munkát végezni. Mert nehéznek gondolják. Nehéz is. Közgazdászokból, jogászokból manapság már Dunát lehet rekeszteni, de nincs egy ember, aki tudna neked csinálni egy ajtót. Nem kérheted meg rá az akadémikus urat, hogy javítsa már meg a tévédet, mert nem tudja. Eltûntek a melósok, ez óriási probléma. Hamarosan még nagyobb lesz.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon kevesen vállalkoznak arra, hogy dolgozzanak, gondolkozzanak és még testi erejüket is igénybe vegyék és valósággal keresni kell az olyan embereket, akik éppen a nehézsége miatt szeretnek valamit. Az átlagmunkás, sajnos, csak olyan munka után kívánkozik, amelynél sem testileg és főleg szellemileg nem kell magát megerőltetnie.
Henry Ford
-
A legtöbb ember egy szakma, a legtöbb ember egész nap baromságokkal foglalkozik, a legtöbb ember egy munkahely. Bemegyünk, kijövünk, robotokként viselkedünk, amennyiben rendesek vagyunk. Aki pedig nem rendes, az sem tudott ember maradni. Ez a világ bedarálja az embereket, nincs esély a kibontakozásra. Ez a világ egy őrült kombájn, kattog a világ, gépiesedik.
Hazai Attila
-
Nem hiszek egyáltalán abban, hogy a fizikai munkát szeretni lehet. Én se szerettem kapálni. Dolgozni kell, mert meg kell élni, de a fizikai munka - semelyik se - nem szeretetreméltó.
Galgóczi Erzsébet
-
A meló... az csak meló. Nem tart melegen éjszaka, nem öregszel meg vele, és az anyagi biztonságon kívül a világon semmit nem tesz érted. Nem lesz tőle gyereked, és nem gondoskodik rólad, ha megbetegszel, nem kap el, ha megbotlasz. És nem állít meg, ha mérgedben egy mozgó kocsi elé akarsz kilépni.
-
Nem a munka öli meg az embereket, hanem az aggódás. A munka egészséges. Senkire sem rakhatsz nagyobb terhet, mint amit hordani képes. Az aggódás viszont szétrágja a lelket.
Henry Ward Beecher
-
A legtöbb ember sértésnek venné, ha olyan állást ajánlanának neki, ahol csak, hogy fizetést kapjon, köveket kellene átdobálnia egy falon, majd vissza. Sokan azonban most sem végeznek értelmesebb munkát.
Henry David Thoreau
-
Egyedül sem a fizikai munka, sem a szellemi munka nem képes semmit termelni. Mindkettőre, a kettő együttes munkájára van szükség, hogy létrejöjjön valami. A falazó és a kőmûves az építész tervei nélkül nem tudja felépíteni a gyárat, és az építész sem tud hidat építeni vas és acél nélkül. Egyikük sem képes egyedül termelni. A kettő együtt viszont csodákra képes.
Alexander Berkman
-
Megöregedni kemény munka. Felkelni kemény munka. Kemény munka megmosakodni, felöltözni, kimenni a friss levegőre, másokkal találkozni. Senki nem beszél arról, hogy ez micsoda munka.
Linn Ullmann
-
Mintha belőlünk kivágták volna a férfiúi izmokat és szívet: félénk, kishitû vinnyogók lettünk. Félünk az igazságtól; félünk a sorstól; félünk a haláltól és félünk egymástól. Korunk nem szül nagy és tökéletes embereket. (...) A legtöbb ember fizetésképtelen, még a maga szükségleteit sem tudja kielégíteni; nagyravágyása nincs semmiféle arányban gyakorlati erejével, és éjjel-nappal folyton csak kuncsorog és koldul. Háztartásunk kéregető; mûvészeteinket, foglalkozásainkat, háziasságainkat, vallásunkat nem mi választottuk, hanem a társadalom választotta azokat számunkra. Szalonhősök vagyunk. Messze elkerüljük a Sors ádáz tusáját, ahol az erő születik.
Ralph Waldo Emerson
-
Sok mindent lehet kompenzálni munkával, erre van ráhatásunk a mindennapokban, a munkától senki sincs eltiltva. Nincs meg mindenkinek a lehetősége arra, hogy olimpiai bajnok legyen, de az üzenet, hogy merjünk nagyok lenni, az munkával sikerülhet. És ez egy jobb üzenet, mint hogy a tehetségesek nyernek a versenyeken, a sportban.
Szilágyi Áron