Ugrás a tartalomra
A Föld ezen súlyos tömege, amely annyira alkalmatlan a mozgásra, nem végezhet háromszoros mozgást anélkül, hogy ne borítaná fel a fizika alapelveit; a Szentírás is ellene szól...
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek tömegeit megszokott kerékvágásukból kimozdítani nem lehet. Az emberek szelleme s még inkább akarata tehetetlen. Tehetetlen tehát cselekvése is.
Ágoston Péter (politikus)
-
Ez a föld túl kicsi és túl nagy ahhoz, hogy az összekötő szálak elszakadhatnának, s ha mégis elszakadnának, akkor az emberi mivolt teng-leng a semmiben, és semmivé válik maga is.
Fekete István
-
A Föld mozgásának kérdése nem hitkérdés, hanem ténykérdés.
-
A földön élő emberek kilencvenöt százaléka egyszerûen tehetetlen. Egy százaléka szent, egy százaléka hülye. A többi három százalékot azok teszik ki, akik megteszik, amiről úgy vélik, hogy megtehetik.
Stephen King
-
Nem szabad, nem lehet megállítani a gyorsuló időt, de mégis jó lenne életben maradnia a Földnek. S a kettő most mintha egymásra támadna, mintha nem tudnánk összeegyeztetni őket.
-
Az a világ, amelyben nincsenek madarak, erdők, nincsenek mindenféle formájú és méretû állatok, olyan világ lenne, ahol nekem, a magam részéről, nem sok kedvem lenne élni, és amelyben az ember valójában nem is lenne képes létezni. A technikai fejlődés és ezzel együtt az elképzelhetetlenül szép földgolyó tönkretétele évről évre, hónapról hónapra gyorsul. Mindannyiunk kötelessége, hogy próbáljuk megakadályozni annak a földnek, amelyen élünk, a folyamatban lévő rettenetes tönkretételét, és akármilyen szerény mértékben is, de mindenki hozzájárulhat ehhez a védő munkához.
Gerald Durrell
-
A világegyetem beláthatatlan nagyságú rendszer. Benne a mi világunk parányi. Földünk pedig egész semmi a nagy egészben. Ezen a tojáshéj szilárdságú gömbön a fajtánk fura táncot jár. Eszesen esztelent mind a történelmében, mind pedig a gazdálkodásában. Esztelenül él ezzel a szép ajándékkal, amit a világ jelent. Ma már szinte eljutott az emberiség az embertelen életformához. Kivetkőzött természetéből és a természetből is.
Takáts Gyula
-
Bámulatos, mennyire nem fér össze a fizikai munka, még a leggépiesebb sem a hasznos elmélkedéssel.
Robert Merle
-
Nagyszerû dolog testünket-lelkünket feláldozni olyasmiért, amiknek az égvilágon semmi értelme. Az emberiségnek, mint olyannak ez a tulajdonsága egészen szeretni való.
-
A föld betelepíthetetlen, akárcsak a hold, s mi csak azért áltatjuk magunkat, hogy ez az igazi otthonunk, mert nincs más választásunk.
Mesa Selimovic