Ugrás a tartalomra
A fordítás az igazi sziszifuszi munka. A nyelv maga a hegy, a szöveg pedig a böhöm szikla, amit mi, fordítók görgetünk a józan ésszel ellentétes irányba. A tetejére sosem érhetünk fel - ez evidens -, maximum megközelíthetjük. Hogy miért éri meg mégis? Hát a kilátásért.
Kapcsolódó idézetek
-
A fordítás útkeresés az értelmezés káoszában. Kezdetben csak kapkodom a levegőt, aztán egyszerre megreped a fal, s megnyílnak a titkos ajtók. Az összetett mondatok labirintusában bolyongva ott találom magam történetek, sorsok, érzelmek, gondolatok, a létünket értelmező mondathullámok között. A fordítás alázat. Szenvedény, szerelem és játék. Találkozás nagyszerû elmékkel. De idegmunka is. Vagy olyan, mint megmászni egy leküldhetetlennek tûnő hegyet, néha oxigénmaszk nélkül.
-
A fordító nem szavakat, hanem kultúrát fordít. Bár teljesíthetetlen, de törekedni kell rá.
Horváth Viktor
-
Nehéz a párbeszéd, de mindig meg kell próbálni. (...) Olyan ez, mint egy hegy, amelynek a két oldalán állunk. A másik oldalt nem látjuk. De hogy jobban ismerjük a hegyet, átkiabálhatunk egymásnak. Megkérdezem azt, aki a túloldalon áll: te mit látsz? És én is elmondom neki, én mit látok. Talán így jutunk valamire.
Lángh Júlia
-
Nem létezik még egy olyan cél, amely egyszerre annyira valóságos és mégis annyira elvont lenne, mint egy hegy csúcsa. (...) A csúcs egy jól körülírható cél, amelyet csak bizonyos ráfordításokkal, jó tervezéssel, kemény munkával és szerencsével lehet elérni. Az első pillantás egy nagy hegyre rendszerint félelemmel tölti el az embert: hihetetlenül nagy; leküzdhetetlen; semmi emberi nem tartozik hozzá. De ahogy uraljuk a félelmet, és a hegyre lépésenként tekintünk, amelyeket egyesével teszünk meg, rájövünk, hogy nincsen egyetlen egy lépés sem, amit ne tudnánk véghezvinni. Egyszerûen folyamatosan haladunk addig, amíg minden irányból csak lefelé vezet már út, egy zavarodott pillanat után pedig rájövünk arra, hogy a csúcson vagyunk. Nem voltak leküzdhetetlen akadályok, minden korlát csak az elménkben létezett.
-
A fordítók nem annyira átadnak egy üzenetet, mint inkább átírják az eredetit. És ebben rejlik a nehézség. Az újraírás írás, és az írás mindig tükrözi az író ideológiáját és részrehajlásait.
R. F. Kuang
-
A fordítás tulajdonképpen abból áll, hogy az ember kinyitja a könyvet és rögtön problémákkal találja szembe magát, és ez így megy egészen addig, amíg be nem fejezi.
Kúnos László
-
A mûfordító maga is egy szintig belefolyik a szövegbe, hiszen valamit más nyelvre átültetni mindig több, mint szavakat kiszótárazni.
Simon Márton
-
Amikor felérünk egy hegyre, nem a célt találjuk meg, hanem újabb csúcsokat. Mindig vannak újabb csúcsok.
-
A fordítás, a fordítás - alázat.
Fordítni annyit tesz, mint meghajolni,
Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni,
Valaki mást, nagyobbat átkarolva
Félig őt vinni, félig vele menni.
Reményik Sándor
-
A fordítás azt jelenti, erőszakot tenni az eredetin, torzítást és ferdítést alkalmazni rajta az idegen, avatatlan szem számára. És mihez tudunk kezdeni ezzel? Mit szûrhetünk le belőle azon túl, hogy bevalljuk, a fordítás mûvelése szükségszerûen mindig áruló tett is?
R. F. Kuang