A gödör, a frissen ásott gödör reggel óta kiabál. Azt kiabálja, nem akarja, hogy egy halottat rakjanak belé, aztán betemessék. Nyugalmat akar. Esőt. Az eget akarja nézni. Nem akar halottat.

Kapcsolódó idézetek

1. Le kell szólni a földbe, mert a halottak várják a szavunkat. A halottak kíváncsiak. A halottak vágynak az élők szeretetére. A halottak ezért halottak! Juhász Ferenc
2. Kiabál, ami nincs. Kiabál, ami a "van" helyének ürességét foglalja el, és "vannak" akar látszani. Mikola Péter
3. A földi nép olyanra vágyik, Ami a földön nem lehet, Búvóhelyet ásna rogyásig, De csak a sírját ássa meg. Van, aki fárad, futva, félve Töri magát nyugvóhelyért, S ha benne fekszik, kérdi végre: Miért is siettem, jaj, miért? Bertolt Brecht
4. Az ûrbe tátogok, vak vagyok de sötétet ásnak a csillagok kérlek, magamra hagyjatok nem eső ez, csak a tenger dadog. Balla Gergely
5. Nem nyílnak befelé ablakok kérlek, magamra hagyjatok partért kiáltó víz vagyok a mélybe lehúznak vad habok nem nyílnak kifelé ablakok már nálad van, mit adhatok. Balla Gergely
6. Boldogok már, akik mély sírveremben porladnak és alusznak örök álmot s ott várják, hogy a nap majd újra keljen. Vittoria Colonna
7. A csend nehéz, arra vágyik, hogy megtörjék. Mattias Edvardsson
8. Az ember arra született, hogy morogjon. (...) Amint az ember megszületik, tüstént morogni kezd, akár a fiatal gödölye, ha pedig meghal, hörög, mint egy vén bakkecske. És az egész közbeeső időben elszántan morog. No nem, elégedettek azelőtt sem voltunk! De azelőtt mindenki csak annál akart többet, amennyije éppen volt, ma pedig azt kívánja el, ami a másé!
9. Egy jó anya porlad a sír mélyén, Sírva, panaszkodva hozzám beszél: "Gyermekeim emléket emeltek, S minden héten virággal befödnek. Gyöngeségeimért úgy szenvedek, De ők rajtam meg nem könyörülnek. Az üdvömért sosem imádkoznak, A lelkemért misét nem mondatnak." (...) "Szívleljétek meg kérésünket, És nyissátok meg szíveteket. Segítsetek, hogy Isten irgalma A szabadulásunkat megadja!"
10. A Nap lement. És én még várok, várok. Terád várok. Nem jössz? És sírdogálok: Szivemre a bánat halk csöppekben csurog. József Attila