A gyerek hogyan tanulja meg felismerni a félelmet, a csalódottságot, a dühöt, az összes negatív érzést, hogyha a felnőtt, a szülei elrejtik? (...) Időnként ki kell mutatni, és el kell magyarázni a gyereknek, és úgy tanulja meg ő is felismerni és kezelni ezeket.

Kapcsolódó idézetek

1. Szülőként az ember néha azt hiszi, hogy ha ügyesen elrejti a gyerekek előtt a saját gyengeségeit és hibáit, és csak a legjobb oldalát mutatja, azzal jó példát mutat nekik. Csakhogy ez fordítva is elsülhet, ugyanis könnyen odavezethet, hogy a gyerek azt hiszi, őt csak akkor szeretik, ha tökéletes. Ellenben ha őszinték vagyunk a gyerekeinkkel, és nyíltan tudunk beszélni velük azokról a nehézségekről, amelyekkel nap mint nap nekünk is meg kell küzdenünk, azzal tulajdonképpen teret nyitunk számukra, hogy ők is nyíltan beszéljenek a problémáikról. Ez persze azt is jelenti, hogy el kell tudnunk ismerni, ha hibáztunk vagy tévedtünk a velük vagy másokkal folytatott interakcióink során. El kell viselnünk a szégyent, ami ezzel jár, és meg kell tennünk mindent a javulás érdekében. Anna Lembke
2. Milyen sok érzés, csiszolás, csalódás, zátonyra futás, sírás és elesés kell ahhoz, amíg a gyerek a lényeget megtanulja. Amíg rájön, hogy beszélni: könnyû... cselekedni: nehéz. Amíg elhiszi, hogy nem mindig az szeret, aki simogat és nem mindig haragszik rá és nem szereti, aki büntet. Bozzay Margit
3. A gyermekre a legmélyebb hatást az gyakorolja, hogyan viselkednek a szülei és életének más fontos szereplői. Mennyire kontrollálják magukat; hogyan kezelik a stresszt, a frusztrációt és az érzelmeket; milyen mércével mérik a saját teljesítményüket; mennyire viszonyulnak empatikusan és érzékenyen mások érzéseihez; milyenek az attitûdjeik, a céljaik és az értékeik; milyen fegyelmezési stratégiákat alkalmaznak; és mennyire vannak híján ők maguk a fegyelemnek. A szülők az élet szüntelen kihívásaira adott lehetséges reakciók roppant széles választékát mutatják be és tanítják meg a gyermekeknek.
4. Hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket és erről visszajelzést adni a másiknak.
5. Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt "tudja", amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelmûen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt. Vekerdy Tamás
6. A gyerekekkel könnyû. Ha egyszer sír, az azt jelenti, hogy éhes. Ha tovább sír, akkor fáradt. Csak felnőttként válik bonyolulttá a dolog. Elrejtjük az érzelmeinket, fal mögé rejtőzünk. Eljutunk arra a pontra, amikor már azt se tudjuk, ki mit gondol vagy érez. Akaratlanul is, de mesterei leszünk az álcázásnak.
7. Születésünk első pillanatától kezdve érzünk. Fájdalmat és örömöt, félelmet és dühöt. Megtanuljuk elrejteni az ijesztő érzéseinket. Eleinte csak mások, később magunk elől is. Sokan úgy éljük le életünket, hogy eltartjuk magunktól legmélyebb érzéseinket, és mindig ott a kétség, mi lenne, ha átengednénk magunkat nekik, kifejeznénk azokat, és megosztanánk a világgal.
8. A félelem (...) tanít, csakhogy mire? Hogy engedelmeskedj annak, amivel nem értesz egyet. Ha pedig engedelmeskedsz annak, amit gyûlölsz és megvetsz, akkor magad is azonosulsz vele. Akkor nem menekülhetsz meg a félelemtől. Csak egy dologtól féljen a gyerek, arra kell nevelni: a lelkiismeretétől. Az ilyen félelem, (...) bátor félelem. Ha aztán a gyerek felnő, és az élet gyáva félelmet ébreszt benne, az beleütközik a bátor félelembe, mint valami kőfalba, és meghátrál. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
9. Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.
10. Gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy ha sírunk, dédelgetnek, ha szomorúak vagyunk, megvigasztalnak minket. Ha a mosolyunkkal nem érünk célt, a könnyeinkkel bizonyára sikerül. Paulo Coelho