Gyermekkorunkban életünk minden perce tele van eseményekkel; megszületünk, megtanulunk járni, beszélni, és ezer más dolgot, mindössze néhány rövid év alatt. Azt azonban nem fogjuk fel, hogy az érett kor kihívásai nagyságrendjüket tekintve eltérnek a gyermekkor kihívásaitól. Amikor egy új templomot kell felépítenünk, talán ugyanazt érezzük, mint gyermekkorunkban az első homokvárunk megépítésénél, de megeshet, hogy az alapkövet még tíz év múltán sem raktuk le.

Kapcsolódó idézetek

1. Az embernek az a feladata, hogy ne mindig az egyszerû dolgokat válassza, hanem kihívásai legyenek. Ha mindig mindenki azt csinálná, ami neki nagyon megy, akkor homokoznánk életünk végéig. Ha isteni homokvárakat építettem oviban, akkor minek tanuljak meg olvasni. Meg akarom ismerni saját magamat meg a határaimat.
2. A gyermekkor nem ér véget a tizennyolcadik életév betöltésével, hanem életünk végéig tart, hiszen egészen addig táplálkozunk azokból az élményekből, amelyek gyermekként értek bennünket. A pozitív hatásokkal gazdagodunk, a negatívakkal pedig meg kell küzdenünk, fel kell dolgoznunk őket. Ezért nem mindegy, hogy mi történik velünk az első tizennyolc évben.
3. A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet. J. D. Barker
4. Feltételezzük, hogy az életünk nagy változásai lassan jönnek el... idővel. De ez nem igaz. A nagy dolgok egy pillanat mûvei. Felnőtté válni, szülővé válni... egyik pillanatban még nem vagy az, aztán a következőben már az vagy.
5. A gyermekkor az élet nagyon fontos szakasza, de sokkal tovább vagyunk felnőttek, mint gyerekek. Felnőttkorban is lehet fejlődni, ez az időszak tele van lehetőségekkel, kreativitással. Ráadásul megválogathatod, hogy kikkel akarod tölteni. Esther Perel
6. Ha az embernek gyereke születik, az élete rögtön kettéválik előttére és utánára: búcsút kell intenie korábbi életének, a szeretet szétterül, és kiszámíthatatlan ereje már nem kizárólag egyetlen emberre irányul. (...) Ezek azok az évek, amikor a világ összezsugorodik, de közben végtelenül ki is tágul. Minden a gyerekek körül forog. A történelem nagy eseményei közé nem a piramisok építése tartozik, nem Napóleon diadalmenete vagy a brit birodalom terjeszkedése, hanem az első szó, az első felállási kísérlet, talán nincs is nagyszerûbb, mint látni, ahogy kibontakozik az élet. Jón Kalman Stefánsson
7. A gyerek- és az öregkor hasonlítanak egymásra. Mindkét esetben - ha különböző okokból is, de - védtelen vagy. Még, vagy már nem tudsz úgy részt venni az aktív életben, s ezáltal az életed érzékennyé, nyitottá és terv nélkülivé válik. A serdülőkorban kezd kialakulni magunk körül az a láthatatlan páncélzat, mely felnőtt korunkra egyre csak vastagszik. Növekedése a gyöngyökéhez hasonlít. Minél mélyebb a seb, mely őt éri, annál erősebb lesz fejlődő páncélzata. Idővel azonban - mint egy ruhanemû, melyet sokáig használtunk - lassan-lassan elkopik, majd hirtelen elszakad. Susanna Tamaro
8. A gyerekkor nem apránként, fokozatosan ér véget, hanem egyetlen váratlan, visszavonhatatlan pillanatban, ami néha már a gyerekévek közepén, de néha csak fiatal felnőtt éveinkben következik el. Tóth Krisztina
9. Gyermekkorunkban minden szükséges tanítást megkaptunk, s ezt a tudásunkat az igazán nagy dolgok soha nem is kívánják elvenni tőlünk. Csak később tagadjuk meg magunkat és kuszálunk össze másokat. Sivatag és káprázat egész életünk, s nem merjük beismerni céltalanságát. Szerepelünk, ahelyett, hogy élnénk. Csak születni és meghalni tudunk szereptelenül, igazán. Pilinszky János
10. Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak. Kováts Laura Rozália