Ugrás a tartalomra
A halál jó, az élet szükséges velejárója. Egy sejt halála a sejt megújulását feltételezi, ha nem halnának el és nem születnének újak, akkor nem élhetnénk.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit halálnak nevezünk, nem más, mint testünk átalakítása a föld által, mely molekuláinkat átrendezi, és újra összerakja. Ha így nézzük, halál nem létezik, csupán a halál és az élet örök egymásba alakulása, mely folyamatban az élő egyén veszi át a molekulák funkcióját és szerepét. Ennyi.
Werner Pieper
-
A halál az evolúció szükségszerû velejárója, és az evolúció egyetlen igazolása a halál. De ha az evolúció igazán érző, mindennek a megismerésére képes lényt termel ki, a halál rögtön elveszíti szükségszerûségét, pazarlássá válik.
Robin Cook
-
A halál csupán átköltözés egyik házból a másikba. A halál nem elmúlás, hanem második születés. Amint a tojás héja felpattan, amikor a kiscsibe teljesen kifejlődik, ugyanúgy elérkezik annak az ideje, hogy a lélek és test elváljon egymástól. A halál annak szükségszerûsége, hogy elkerülhetetlenül átköltözzünk egy másik világba, amelyben az ember eléri teljes felemelkedését.
Mesa Selimovic
-
A halál a közös úticél, amiben mindannyian osztozunk, és ami elől nincs menekvés. De ez nem baj, mert a halál valószínûleg az élet legjobb találmánya, a változás mozgatórugója: eltünteti a régit, hogy helyet adjon az újnak.
Steve Jobs
-
A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.
-
A halál nem csak abból állhat, hogy elpusztul a testünk. Néha a régi énünk eltûnik, és a semmiből megszületik egy új. De minden születés erőszakos, és nincs halál fájdalom nélkül.
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
Csak az élet létezik; a halál csak a látszat felszínén van jelen. A halál az univerzum eszköze, hogy eltakarítsa, ami már megszolgálta a célját, és utat nyisson a következő céloknak. Amikor a test bevégezte küldetését, gyengéden félreállítják.
-
A halál nem ezt jelenti -
a lelked nem győzedelmeskedik bukott tested felett,
hogy hiányát dicsőítve örök dalban éljen.
Ha az élet nem ad indokot és magyarázatot önmagára,
a halál sem ad indokot és magyarázatot rá.
Wendell Berry
-
A halál a nemlét állapota. Ami nincs, az nem létezik. Tehát a halál nem létezik. Csak az igazság létezik. Az igazság és a szépség. A kettő egymással felcserélhető, de egymás aspektusai.
Woody Allen