Téma
Örökbefogadó szülő idézetek
-
Bár lehetnek olyan hegeink, amelyeket inkább elrejtenénk, mert a hozzájuk kapcsolódó lelki vagy érzelmi fájdalom sokkal nagyobb, mint a sérülés keletkezésekor bennünket ért fizikai fájdalom, olyanok is léteznek, amelyeket minden tükörbe nézéskor látni akarunk. Ezek a sebhelyek ugyanis hasznos emlékeztetői a múltunknak. Arra tanítanak, hogy erősebbek vagyunk az azokat kiváltó erőnél. Manal Al-Sharif
-
A Sátán felfedezése vagy kitalálása az emberiség egyik legzseniálisabb teljesítménye volt. Legalábbis azoké a civilizációké, amelyek kialakították ezt a mítoszt. A gonosz és a szenvedés elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközévé és fegyverévé vált. Olyan eszközzé, amelynek segítségével a nyugati civilizációban élő ember sikeresen csökkentette a gonosz jelenlétéből származó szorongást és félelmet. Hankiss Elemér