A helyreállíthatatlan veszteségeket meg kell gyászolni, meg kell siratni, de utána sokkal könnyebb szívvel tudunk majd továbblépni a jövőbeli lehetőségek gazdagsága felé. Sohasem késő.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindig mindent meg kell gyászolni. Meggyászoljuk, ha valami jó véget ér, gyászolunk, ha rossz történik. Minden veszteségnél van egy gyászidőszak, amiben nem szabad elmélyedni.
2. Bármilyen elképzelhetetlennek tûnik is, tovább lehet lépni, és idővel a gyász... egyre kevésbé fáj. Talán soha nem múlik el teljesen, de egy bizonyos idő elteltével már nem olyan megsemmisítő. Nicholas Sparks
3. A múlton felesleges keseregni. Nem azt mondtam, hogy el kell felejteni, hogy is lehetne. Sem a szép, sem a fájó dolgokat. A hazát is meg kell gyászolni, ha feldarabolják, meg a testet, ha épp azt csonkítják. De aztán valahogy csak meg kell kapaszkodni a mostban, csak megkeresni benne a szépet, a jót. Mert ha nem tesszük, nincs miért tovább.
4. A veszteségeket, amelyek értek, érnek és érni fognak mindnyájunkat, meg kell gyászolnunk, közösségként, családként, egyénként. (...) Szükségünk van arra a vödör könnyre, amivel megsiratjuk azt a rengeteg mindent, ami elveszett. Elsősorban halottainkat. Aztán az élethez fûzött reményeinket, füstbe ment terveinket, álmainkat, azt az életet, amelyet elképzeltünk és felépítettünk, és amelynek a romjain állunk. Tompa Andrea
5. Ne hagyd, hogy a szeretteid elvesztése tönkretegye életed hátralévő részét! Gyászold meg őket, sirasd el őket, emlékezz rájuk szeretettel, aztán lassanként, gyengéden engedd át őket az elméd egy titkos szegletébe, és lépj tovább!
6. Nem lehet örökké olyasmin keseregni, ami elmúlt. Nem azt kell néznünk, mi nem sikerült, mi lehetett volna másképp, vagy mi az, amit bánunk. Arra kell koncentrálnunk, hogy mi van előttünk, mit csináltunk jól és mi az, amit elértünk. Ami pedig megtörtént, abból meg kell próbálnunk kihozni a maximumot. Kollár Betti
7. A gyászt meg kell élni. Meg kell élni, hagyni kell, hogy fájjon, de azt nem, hogy felemésszen. Kollár Betti
8. A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben. Jandy Nelson
9. Ha valakit elveszít egy ember, előbb-utóbb túlteszi magát a gyászon. De ha még él a remény, hogy egyszer visszaszerezheti azt, akit szeret, akkor mindent meg fog tenni, hogy újra együtt legyenek.
10. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.