Ugrás a tartalomra
A honvágyról többet írtak a költők, mint a lélekbúvárok. A honvágy betegei nem is igen járnak a lélekbúvárokhoz, nem hiszik, hogy meggyógyulnak, ha ízekre szedetik tudatukat s a tudat alatti alagsort. Pontosan tudják, mi fáj és miért, s azt is, hogy a baj okának ismerete csak annyira segít, mint a pestises betegen, ha megmutatják neki a bacilus képét.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak a fájdalomnak olyan fajtái, amelyek nem gyógyíthatók kórházban. Így hát a szenvedők megpróbálják önmagukban meglelni a gyógyírt. Vannak, aki a kínzó magányt enyhítik új barátokkal. Vannak, akik a furdaló lelkiismeretükön könnyítenek némi készpénzzel. Vannak, akik égető vágyaikat csillapítják kedves, apró gesztusokkal. Milyen szomorú azonban, hogy mindig vannak olyanok, akik nem léphetnek a gyógyulás útjára hisz tudják jól, hogy csak még több fájdalom vár rájuk.
-
A honvágy nagyon összetett érzés. Az én honvágyam nemcsak emlékekhez kötődő nosztalgia, van abban más is, például azért szeretnék visszatérni egyszer Magyarországra, hogy elmondhassam azoknak, akik minden törekvésemet elgáncsolták: nézzétek, mégiscsak orvos lettem és amióta az vagyok, több száz ember életét mentettem meg.
Berkesi András
-
Még akkor is, ha az orvos csak a testi tüneteket ismeri, gyakran csak félig ismeri a bajt, amelynek gyógykezelésére fölkérték. A betegség látszólag különálló valami, és mégis... talán csak egy lelki baj kifejezése.
Nathaniel Hawthorne
-
Fura dolog a honvágy. Szeretek elutazni, és ha itthon vagyok, többnyire azon töröm a fejem, hogyan lehetne megint valahogy elcsavarogni, lehetőleg a világ végére. De szeretek megjönni is. És bár jósorsom sok szép táját engedte már látni a világnak, sohasem tudtam megérteni azokat, akiknek csak az a szép, ami messze van, és érdektelennek, unalmasnak tartják azt, ami itthon van, bár rendszerint éppen ezek azok, akik nem is tudják, mi van itthon.
-
Sokszor nagyon nehéz megállapítani, hogy valakinek mi a baja. A tankönyvekben világosan körülhatárolt, vitathatatlanul felismerhető betegségekről olvas az ember. De a kórházban betegek fekszenek. Talán hallotta már azt a bölcs mondást, hogy sosem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani. És egy beteg ember sosem olyan egyértelmû és pontokba foglalható, mint egy betegség. Néha türelemjáték, néha bonyolult kísérletsor, és van úgy, hogy megfejthetetlen rejtély.
Janikovszky Éva
-
A lélek gyógyítása más, mint a sebészet. Nem elég egy vérkép és egy EKG. A lelki bajnál a haladás nagyon nehezen mérhető, és ha valami baj van, cselekednünk kell. Sok a bizonytalanság, nagy a félelem, és ami valaki számára könnyû, ahhoz másnak elkepesztő belső erőre van szüksége. De meg kell próbálunk, harcolnunk kell a démonjainkkal, szembe kell néznünk a valósággal, és néha muszáj segítséget kérnünk, és ha ezt megtesszük, meggyógyulhatunk.
-
Az emberek néha éppúgy szeretnének kigyógyulni az emlékezésből, mint, teszem azt, a rákból. A nagy többség számára azonban ez pusztán beteges önmarcangolás. Mert hiába hiszik, hogy sikerülhet nekik. A tudatuk mélyrétegeiben ott lappang, amitől rettegnek. És bármikor rájuk törhet. Az emlékek, mint valami élősködő kórokozók, beették magukat az elméjükbe. A szerencsésebbek annak örvendhetnek, ha idővel megfakulnak fejükben az ijesztő képek. Ez egyfajta önvédelem is. Ám az emlékezet raktárából sosem lapátolhatják ki végleg és egészen a démonokat.
Nógrádi Gergely
-
Ha újra elővesz a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a múlté. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nemcsak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mint akkor voltak, ma már semmi sem olyan. Minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek.
Wass Albert
-
Igen gyakori jelenség, hogy valamely mentálhigiénés válság közepette fogalmunk sincs arról, hogy betegek vagyunk. Nehéz meglátni a fáktól az erdőt, ha az ember a fájdalom bugyraiban kóborol.
-
Nap mint nap találkozunk emberekkel az utcán, akik ugyanúgy éreznek, mint maga vagy én, csak a többség nem tudja, mi is ez. Férfiak és nők hónapokon át járkálnak úgy, hogy nehezen kapnak levegőt, orvosról orvosra járnak, mert azt hiszik, a tüdejükkel van baj. Csak mert olyan átkozottul nehéz beismerni, hogy valami más ment tönkre. Hogy a lelkük fáj, mintha ólom volna a vérükben, és leírhatatlan nyomás nehezedik a mellkasukra.
Fredrik Backman