Ugrás a tartalomra
A jótett pontosan azért engedhető meg, mert még a fájdalomnál is nagyobb megaláztatással, a függés még bensőbb és cáfolhatatlanabb megtapasztalásával jár. (...) Ezért a jótevőnek kötelessége az, hogy teljességgel kívül maradjon a jócselekedeten.
Kapcsolódó idézetek
-
A jótetthez erőfeszítés szükséges, de még nagyobb erőfeszítés szükséges, ha tartózkodni akarunk a rossztól.
Lev Tolsztoj
-
Nem kell hálát követelnünk, mert ezáltal jótéteményeink gyakran nyomasztókká lesznek. Aki számítva tesz jót, várva, sőt követelve tettének jutalmát, az jótéteményeivel uzsoráskodik, s ezeket önmaga fosztja meg a nemesebb jellegtől.
Deák Ferenc
-
Megvigasztalni valakit, ha veszteség érte, (...) az elkötelezettséget jelent. Törődést. Azt, hogy az ember enyhíteni akarja a másik fájdalmát, közben pedig hálát ad Istennek, hogy nem vele történt valami rossz dolog.
Cassandra Clare
-
Még a jótevőnek is ellankad néha a bátorsága. Hiába tudja, hogy hálát vagy elismerést várni nem szabad, mert ez alantas és megvetendő - olykor mégis átengedi magát az önsajnálat keserû ábrándjainak.
Thornton Niven Wilder
-
Ha az ember egyszer már megbízik valakiben, és teljesen odaadja magát neki, akkor onnantól kezdve mindenben a jóakaratától függ. Ekkor már ennek a másik személynek a hatalmán múlik, hogy jót tesz-e vele, vagy porig alázza. Mert már csak a puszta gondolat is, hogy a szeretett lény nélkül éljünk, rettenetes.
-
A jótékonykodás függőséget okoz.
-
A jó szándék az emberek felé kötelesség. Ha nem vagy jóindulatú, nem teljesíted legfőbb kötelességed.
Lev Tolsztoj
-
Jót cselekedni egy dolog, jónak lenni azonban egészen más. Nem azt akarom mondani, hogy ne cselekedj jót. Azt mondom: hagyd, hogy a jó cselekedeteid abból származzanak, hogy jó vagy.
Osho
-
Tudd értékelni a jót, és magad se akarj jobb lenni a jónál. A túlzásba vitt jóság bántó és sértő lehet. Ha a jóságot választottad, maradj hû e választásodhoz.
-
Ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. (...) Hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük.
Jordan Peele