Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A kamaszok lehetnek hülyék és csökött agyúak, de általában a felnőttektől kapott minták alapján viselkednek úgy, ahogyan.

John Scalzi
😴 Alvás 📚 Könyvek és olvasás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A kamaszok sok hülyeséget csinálnak, pláne ha más kamaszok társaságában vannak. James Fallon
  2. A kamaszok azt hiszik, ha a felnőtteket majmolják, maguk is felnőttek lesznek, de a felnőttek maguk is gyerekek, és menekülnek az élet elől. Muriel Barbery
  3. Mire a kamaszok megfogalmazzák, hogy nem szeretnének olyanok lenni, mint a szüleik, akkorra már olyanok, hiszen kiskoruktól kezdve őket látták, és tőlük tanulták el a mintákat. Csernus Imre
  4. A kamasz sok szempontból ugyanolyan, mint az újszülött. Meg kell tanulnunk olvasni a reakcióiból, különben sosem tudhatjuk pontosan, mi a bibi. Jodi Lynn Picoult
  5. A gyerekek gondosan másolják szüleik viselkedését. De csak hibáikat, bûneiket és kudarcaikat.
  6. A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek. Szabó Magda
  7. Megértettem, hogyan hibáznak a kamaszok. Nagyon nehéz meggyőzni a testünket arról, hogy valami nem helyes, miközben az agyunk megrészegül a boldogságtól.
  8. Az ember lehet idióta, amikor tinédzser. Sőt, ez a tinédzserek feladata. Fredrik Backman
  9. Ahogyan a gyermeki butaságnak, úgy a felnőttek ostobaságának is megvannak a sajátosságai. Clive Staples Lewis
  10. Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak. Kováts Laura Rozália
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat