Ugrás a tartalomra
A kapcsolat hiánya a többi emberrel furcsa hatással jár. Úgy érzed, elkülönülsz, idegen vagy - mintha távolról figyelnéd az emberi fajt, mint egy ufó, nem kötődsz semmihez, és sehol sem látnak szívesen. (...) Az emberek csak rohannak, intézik a csip-csup ügyeiket, eltartják a családjukat, a világba kiáltják az értelmetlen érzelmeiket, és eközben te csak a pálya széléről figyelsz zavartan. Ez vezet addig egyes szociopatákat, hogy magasabb rendûnek érezzék magukat.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha úgy érzem, perifériára szorultam. Elmegy mellettem az élet, mindenki babákkal, gyerekekkel veszi körbe magát, mindenkinek más lesz a prioritás, én meg itt ragadtam, mint valami furcsa különc, aki lehet, nem is jó semmi fontosra. Furcsa innen figyelni az élet menetét, olyan, mintha a sor mellett menetelnék.
Szentesi Éva
-
Olyan, mintha üres lenne az agyam, mintha a körülöttem lévő világ hirtelen jelentéktelen, semmitmondó és jellegtelen volna. Nem érzékelem valóságosnak az embereket magam körül. Csak statiszták egy filmben, nem fontosak, nem lendítik elő a történetmesélés szálait, nem avatkoznak bele a cselekménybe, bámészkodnak, nézelődnek, jönnek-mennek, élnek, ki-ki a saját ritmusában, arccal előre, szomorúan, vidáman, vagy épp közönyösen. Nem számítanak. Nincs hangjuk, nincs kiterjedésük. Abban sem vagyok biztos, léteznek-e egyáltalán. Mint ahogy abban sem, én létezem-e. Csak lebegek, mint egy céltalan kísértet, aki nem találja a helyét a földi valóság és a túlvilág között.
Szentesi Éva
-
Az emberek nem látnak, csak néznek.
Ürügy kell, hogy elfelejtsék maguk baját.
Inkább sóvárognak, s vágyják életed,
bele sem gondolva, hogy talán,
neked sem könnyebb a világ.
Sohonyai Attila
-
Az emberek folyton utaznak, egyik helyről a másikra, azzal az elvárással, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is jól fogják ott magukat érezni, csak amiatt, hogy egy másik helyén vannak a Földnek; ahelyett, hogy a saját belső tájaikat járnák be, aminél izgalmasabb és érdekesebb utazás nincs a világon. Kívül keresik azokat az élményeket, amikre csak belül találhatnának. Nincs szükségem arra, hogy máshová menjek, ha jól akarom magam érezni. Nem vonz egyetlen gyönyörû épület sem, ha melletted lehetek. Magamon kívül csak egy érdekesebb felfedeznivalót tudok: téged.
Ara Rauch
-
Amíg tágnak érzi maga körül a világot az ember, nem sokat törődik másokkal; mikor azonban szorult helyzetbe jut, jól körülnéz, hogy (...) nincs-e a közelben valaki, aki segíthetne.
Ioan Slavici
-
Az emberek attól félnek a legjobban, hogy önmaguk legyenek. (...) Azt teszik, amit mindenki más, még akkor is, ha annak semmi köze a valódi lényükhöz. Így azonban sehová sem jutnak; gyengék lesznek, és ügyet sem vetnek majd rájuk. Elfutnak az egyetlen dolog elől, ami valóban az övék: attól, ami mássá teszi, ami megkülönbözteti őket a többiektől.
50 Cent
-
Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne.
Albert Camus
-
Olyan ez az érzés, amit mással kapcsolatban nem érzel. Mintha a világon senki sem számítana, ha vele vagy, csak ő. Mintha ti ketten... lennétek egyvalami. És bárhogy is csesszen ki veled a világ, túléled, mert ő melletted áll.
-
Számomra furcsa, ahogy egyesek a kapcsolatrendszereikkel bánnak. Szinte csak úgy barátkoznak, hogy abból előnyük származzon, és csak azt nézik, milyen hasznot húzhatnak belőle, hogyan érvényesülhetnek általa.
Garas Dezső
-
Milyen különös (...), hogy mennyi hasonlóság van a helyek és az emberek között. Egyik pillanatban még sok ember vesz körül, a másikban már egyedül vagy. Az arcok, a hangok semmivé lesznek hirtelen.