A kiáltások elmúlnak, és elcsattan a káromkodó üvöltés is, de a szeretet simogató lágy szava mindig kísért, mindig susog, mindig igaz és múlhatatlan, mint a nyírfák suttogása, ha nincs is szél, és a nádas titokzatos sóhajtása, ha szellő se mozdul az álmodozó víz felett.

Kapcsolódó idézetek

1. Ahogy múlik az ég, ahogy fölkel a nap, A gyûlölet végre a múltra marad, És a fák, a vizek, és a tétova szél, S a néma hegyoldal is újra beszél. Dés László
2. Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik. Esik és esik, csöndesen és szomorúan, és már nem ijesztő és nem rettenetes, csak bánatosan szelíd, és a szelídsége mögött, valahol messze, már derengeni kezd a vigasztalás. Wass Albert
3. A szerelem olyan, mint egy nyári fergeteg, az epedő vágyak sötét felhői, a cikázó villámok, az eget-földet rázó csattanás, a zuhogó eső s végül ismét mosolygó napsugár: ez üdíti és tisztítja ez élet unalmas, de üdvös formaságait, s elhiheti velünk, hogy soha sem ezelőtt sem azután nem lesz többé oly vihar, mint az éppen elmúlt. Marie Corelli
4. Csoda napok járnak, változik a szél, öröm dala árad, költözik a tél. Szabadul a folyó, megölel a fény, olvad a gond a szívemről, minden az enyém!
5. Im, szerelmem ekkép változik, de Soha meg nem szûnik, mindig él, S nem gyöngül, ha néha szelidebb is... Gyakran csendes a folyó, de mély! Petőfi Sándor
6. Néha bonyolultan, zavarba ejtően mûködik a szeretet. Nem mindig melegít, nem mindig ad biztonságot. De mindig bensőséges és nélkülözhetetlen. Daniel Gottlieb
7. De a nevek nem is fontosak. Az emberek közt széthintett jóságnak, örömnek nincs neve, mint ahogy nincs neve az őszi ragyogásnak, a ködös messzeségnek, a hullámnak, amikor a parthoz ütődik, a nád suttogásának, vagy a simogatásnak, amit nem felejtünk el soha, pedig sok kemény ütést régen elfeledünk ugyanezen idő alatt. Fekete István
8. A szerelem meg közben tombolt bennem, tudod, hogy van ilyenkor. Mint az áradó folyam. Ha szabad folyást kap: szépen lecsendesül, lefolyik az ár. Ha gát zárja el, vagy keskeny völgybe szorul: bőgve tajtékzik, és az eget ostromolja. Bárány Tamás
9. Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól ûzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve. Wladyslaw Stanislaw Reymont
10. Szerelem! (...) Minden titokzatos benne: ahogy megjön, ahogy kifejlődik, s ahogy eltûnik. Van úgy, hogy hirtelen jelenik meg, kétséget nem ismerve, örömtől sugározva, mint a nappal, máskor parázslik, mint a tûz a hamu alatt, s fellángolva csap be a lélekbe, mikor ott már minden elpusztult. Ivan Szergejevics Turgenyev