Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A konfliktus általában egy gyûlölt dolog a magyar nyilvánosságban, mert valamilyen módon az egyet nem értésről szól, miközben pont lehetőséget is adhat arra, hogy egyeztessük a szótárainkat, egyeztessük az értékkészleteinket.

🌿 Egyszerűség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az erőszak kifejezés egy közmegegyezésen alapuló fogalom, amit néhány károkozásra használunk, míg másokra nem - gyakran attól függően, hogy az adott károkozást mennyire tartjuk normálisnak a társadalmunkban.
  2. Sokszor előfordul, hogy a találkozás konfliktusba ágyazódik. Ahol párbeszédet folytatnak, ott konfliktus keletkezik: logikus és előre látható, hogy így legyen. Nem szabad félnünk tőle, sem letagadnunk, hanem el kell fogadnunk. Ferenc pápa
  3. A konfliktus, a háború a nyelveken alapszik. Amit mondunk és amit hallunk, nem mindig ugyanaz.
  4. Két ellentétes nézőpont létezése már közös alapot jelent. Minél jobban megismerjük az ütközési felületet, annál nagyobb az esély a konfliktus megoldására. Shirley Maclaine
  5. Ahogy általában kétpárti vitában lenni szokott, a családom érvei sem egyértelmûen jogosak. Kemény ütközetek ezek, amelyeket nehéz megnyerni és ritkán tisztességesek, de a különbségektől eltekintve megy az adok-kapok, segítünk egymásnak a nehéz időkben, és osztozunk egymás sikereiben, bár gyakran nem értünk egyet, mindig reménykedünk, hogy ez megváltozik.
  6. A vitakedv egy társadalom közérzetét tükrözi: az emberek hajlandóságát arra, hogy gondolataikkal, szándékaikkal, tapasztalataikkal hozzájáruljanak közös ügyeink megoldásához. Ám a viták nekirugaszkodó száma elgondolkodásra is késztethet. Tünete és egyúttal tanúja is lehet annak, hogy itt vagy ott a szavak tettekre váltása helyett a tettek elfecsérelődnek, vagy gátakra lelnek a szavak özönében. A cselekvés elsőszülöttségi jogát ugyanis könnyûszerrel el lehet adni a viták egy tál lencséjéért. Ha az értelmes cselekvés energiája nem lel kiutat, akkor a szócsaták indulati töltését dúsítja fel, vagy az emberekben csomósodik meg mint fásultság és közöny vagy önemésztő indulat. Pataki Ferenc
  7. Egy veszekedésnél legalább tudja az ember, hogy mi történik. Vagy van róla valami fogalma. A csend... az bármi lehet. Egyszerûen... rohadtul hangos! Sarah Dessen
  8. A gyûlölet megoszt: támad és védekezésre késztet. Az viszont, hogy egy védekezés mikor tûnik fel - tüntethető fel - támadásnak, illetve fordítva: egy támadás védekezésnek, nézőpont - és persze hatalom - kérdése. A hatalom pedig a gyûlölettel kapcsolatos diskurzus egyik, ha nem a legfontosabb tényezője. Babiczky Tibor
  9. - Mondd, szerinted létezik egyértelmû igazság? - Igen. Mindenkinek a magáé. Ez minden konfliktus forrása. Vavyan Fable
  10. Sokféleképpen lehet az egyik oldalon állni, ahogy sokféleképpen lehet a másikon is. Nem a sokféleséggel van baj, hanem a megosztottsággal, az értetlenséggel, az előítéletességgel, a közös értékek hiányával. Révai Gábor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat