A könnyek önmagukért beszélnek, és amikor azt hisszük, hogy már mindet elsírtuk, még mindig csorognak, és amikor azt hisszük, hogy az életünk már csak egy hosszú séta a Fájdalom Völgyében, egyszer csak felszáradnak a könnyeink. (...) Mert ráébredtünk, hogy aki elment, nem vitte magával a napot, és nem hagyott maga mögött sötétséget. Csak elment, és minden búcsú magában hordozza a reményt.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden fájdalom halandó, s ha vannak némelyek, melyek sokáig tartanak, ez csak azért van, mert azokat mi magunk ápoltuk, s még akkor is többnyire bánatunk szavai maradnak fenn, s nem kínos érzeményeink; miként sírköveken soká, miután az utolsó könny felszáradott, még ugyanazon szavakat olvashatni, noha régen hazugsággá változtatá az idő értelmüket. Eötvös József
2. A könny a lélek vére. Ha néha megengeded, hogy kicsorduljon, magával viszi a fájdalmadat. A. O. Esther
3. A könnyek felszáradnak, a felhők távoznak. Fontos, hogy megadjuk ezeknek az érzéseknek a kellő időt, de az is fontos, hogy ne adjunk nekik egy másodperccel se többet. Mark Boyle
4. A veszteségeket, amelyek értek, érnek és érni fognak mindnyájunkat, meg kell gyászolnunk, közösségként, családként, egyénként. (...) Szükségünk van arra a vödör könnyre, amivel megsiratjuk azt a rengeteg mindent, ami elveszett. Elsősorban halottainkat. Aztán az élethez fûzött reményeinket, füstbe ment terveinket, álmainkat, azt az életet, amelyet elképzeltünk és felépítettünk, és amelynek a romjain állunk. Tompa Andrea
5. A könnycseppjeinkkel együtt kiürül belőlünk a bánat, és fehérre mossa a lelkünket. A sírás utáni hófehér lelket az emlékek sokasága pettyezi be újra és újra. Papp Csilla
6. Van, hogy a szemünk láttára tûnik el valaki. Van, hogy az embert megtalálja egy olyan valaki, aki már jó ideje nézi. Van, hogy elveszítjük magunkat, ha nem figyelünk eléggé oda. (...) Mindenki eltûnik néha. Van, aki saját akaratából, mások náluk nagyobb erők hatására. De ha megértjük, mire szomjazik a lelkünk, világossá válik, melyik utat válasszuk. Van, hogy látjuk a kiutat, mégis szembemegyünk az ösztöneinkkel, egyre mélyebben be a sötétbe, mert a félelem, a harag és a szomorúság nem hagyja, hogy visszatérjünk. Van, hogy inkább az eltûnést választjuk, és csak keresgélünk, mert ez az egyszerûbb. Van, hogy magunk találjuk meg a kiutat. De valaki mindig, mindig ránk talál. Cecelia Ahern
7. Ha elveszítünk egy szeretett lényt, lelkünk egy része is meghal vele. Ilyenkor keserû magány kerít minket a hatalmába, mintha elhagyatott házba kerülnénk, és hiányérzetünk támad. Titokként őrizzük magunkban eltávozott szerettünk hiányát. Ez olyan seb, amely nem enyhül az idő múlásával, mindig újra meg újra felszakad. Olyan seb, amely még akkor is vérzik, miután begyógyul. Az ember azt hiszi, hogy többé nem tud majd nevetni, hogy soha nem lesz könnyû a szíve. Az élet folyása megváltozik. Olyan, mintha a sötétben tapogatózva araszolnánk előre, és közben nem látnánk, mi van előttünk, és nem tudnánk, merre haladunk. Elif Safak
8. A bánatba nem halhatsz bele, bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod. Egy szív nem szakad meg, bár a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis. A gyász idővel elhalványodik. Ez a dolgok rendje. Jön egy nap, amikor újra mosolyogsz, és úgy érzed, áruló vagy. Hogy képzelem, hogy vidám vagyok. Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban, ahol már nincs ott az apám. És új könnyeket hullatsz, mert már nem hiányzik annyira, mint régebben, és a gyász feladása is egyfajta halál. Laurell Kaye Hamilton
9. Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk. Janne Teller
10. Fény nélkül nem bírnánk létezni. A fény felszárítja a könnyeinket, és ha fürödhetünk a fényben, boldogok vagyunk. Talán pusztán csak azt élvezzük, ahogy a részecskéi áradnak ránk. A fényrészecskék vigasztalóan hatnak ránk.