A krónikus betegek esetében a "halál" szerintem már az életben megjelenik, akár több nappal az elmúlás előtt. Szakkifejezéssel "facies Hippocratica", vagyis "hippokratészi arcként" írják le azt a szövegben pontosan soha vissza nem adható arckifejezést, amely az elhunytakon látható, és a haldoklókra is jellemző.

Kapcsolódó idézetek

1. Valahogy úgy képzelem, hogy a szervezet, vagy a lélek, vagy tudomisénmicsoda már jóval a halál beállta előtt észleli, hogy kész - ennyi volt. Feladja a küzdelmet, és elindulnak azok a folyamatok, amelyeknek természetes vége, hogy megáll a szív. A folyamat külvilág felé szóló üzenete a hippokratészi arc, egy jelzés, hogy búcsúzzatok el az élőtől, mert csak valamikor nagyon soká` fogtok vele találkozni - ha egyáltalán.
2. Ez az, amit nem mutatnak a filmekben vagy a tévében. Nem tárják fel, milyen krónikus betegséggel élni - amely nem tûnik el, ha egyszer már megoldottad. Akkor sem tûnik el, ha már hetvenötször vagy háromszázharmincnyolcszor beszéltél róla részletesen. Még mindig ott van, kitart, elszarja a dolgokat.
3. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
4. Sajnos, a természet alkotta arcok nem sokáig gyönyörködtetnek bennünket a szépségükkel. A gond, a szomorúság, az éhezés éppúgy eltorzítják az arcvonásokat, mint a szíveket. Csak ha elszunnyadtak ezek a szenvedélyek, és örökre elvesztették hatalmukat, csak akkor vonulnak el ezek a gondterhes felhők. Általános jelenség, hogy a halott arcvonásai minden merevségük ellenére is felveszik a szendergő gyermek rég elfelejtett kifejezését. Oly nyugodt, békés néha egy-egy halott arc, hogy azok, akik az elhunytat boldog gyermekkorában ismerték, áhítattal térdelnek le a koporsó mellé, és a halottat már itt a földön angyalnak látják. Charles Dickens
5. A halál az élet misztériuma. Mindig a szemünk előtt lebeg, és örök rejtély marad. Az élők látják, hogyan ügyködik a testben, milyen kitartó munkát végez rajta születésétől fogva, és csak akkor ütköznek meg rajta, amikor mozdulatlan misztériummá merevedik.
6. A halál olyan végállomás, ahonnan nincs visszaút. A klinikai halál azért mégsem "igazi" halál, a klinikailag halott ember nem olyan "nagyon" halott. Akkor viszont honnan tudhatjuk, hogy a halálközeli élmény a halálra, s nem magára a haldoklásra jellemző? Mary Roach
7. A halál arcának annyi kifejezése és vonása van, ahány ember meghal.
8. Az, hogy mikor betegszenek vagy halnak meg, még azoknál is megjósolhatatlan, akik nagyon tudatosan élnek. Az orvosok sem látnak a jövőbe. Hiába tudják diagnosztizálni a betegséget, az élet hosszát ők sem képesek megjósolni. Rudi Westendorp
9. Úgy gondolkodunk akár a halálról, akár a betegségről, akár a visszafordíthatatlan betegségről, hogy az nem az enyém, az másé. Szerintem kell ahhoz egyfajta élettapasztalat vagy kor, hogy az ember bekalkulálja azt, hogy halandóak vagyunk, és bármikor elkaphatunk egy olyan betegséget, amit nem tudunk visszafordítani.
10. Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna. Csányi Vilmos