A lány, akiben jobban bízott, mint saját magában, aki több volt számára a világ minden egyéb dolgainál, a lány másnak adta a kezét. (...) Valahol minden összeomlott akkor. Hogy hol omlott össze és mi volt az, azt nem tudta. Annyit érzett csupán, hogy sok-sok erős, láthatatlan kötél elszakadt, és összeomlott valami láthatatlan, hatalmas dolog, és magával rántotta a napot az égről, a csillagokat, a holdat, a fákat, mindent, mindent.

Kapcsolódó idézetek

1. Arra gondolt, hogy nincs erő hatalmasabb, nincs szenvedély pusztítóbb, nincs szerelem tisztább, nagyszerûbb, mint az övék. Minden asszony hazudik, amikor azt mondja: ellobban a szenvedély, megcsúnyul a szerelem néhány együtt töltött év után. Nem pusztulhat el! Jelképpé vált a számára ez a közös szemlélődés. Kiemelkedtek a hétköznapok szürkeségéből, a dolgok fölé kerültek. Föntről olyan szokatlannak tûnt minden: a házak, az emberek, az utcai nyüzsgés. Aprónak, jelentéktelennek. Az emberek értelmetlenül szaladgáltak, tele voltak nyugtalansággal, feszültséggel. Hiányzik belőlük a bizonyosság. Nem valamilyen vallásos kötődésre gondolt, hanem a szerelem nyújtotta biztonságérzetre. Nagy István Attila
2. A mellette álló lányt nézte. Jobban mondva az arcán kiütköző kétértelmû, bizonytalan érzelmeket. A boldog szomorúságot, (...) amelyről a fiú nem is tudta, micsoda isteni ajándéka a lánynak. Keveseknek adatik meg a sors, mely efféle érzelmekhez vezet. Gaál Viktor
3. Láttam a napot lemenni olyan városok fölött, amelyekben minden talpalatnyi helyet az életért tolakodó, küzdő emberek töltöttek meg. Életet adtam. Szerelmes voltam. Minden képzeletet felülmúlóan megváltoztam. Láttam, ahogy emberek halnak meg sikátorokban, láttam, hogy mások hihetetlen helyzeteket élnek túl, volt részem boldogságban, sötétségben, bánatban, és az egyetlen, amiben még mindig biztos vagyok, hogy az élet kifürkészhetetlen rejtély, változás (...), ami mindenre képes. Joanne Harris
4. Amikor először láttam szemében az öregedést, kezéből hirtelen kihullottak az eltitkolt ráncok. Addig a napig voltam kislány; addig a napig hittem a halhatatlanságot.
5. Félt hinni... Félt, mert amikor hitt, a reményeit mintha zászlóként a magasba vonták volna, hogy mindenki lássa, ahogy a szélben lobog. Aztán erős szelek, viharok jöttek, csak azért, hogy a zászlót elrongyolják, szétszakítsák... és végül lehúzzák. Cecelia Ahern
6. A valóságban is feltárult énelőttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem (...), és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat. Szabó Magda
7. Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserûség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörû világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét. Mika Waltari
8. Tombolt a vihar, és több ezer tengeri csillagot mosott partra a tenger. Észrevettem, hogy egy gyönyörû kislány egyenként felszedegette, és kétségbeesetten igyekezett visszadobálni őket a tengerbe. Nem értettem. Ha csak néhányat menthet meg, mi értelme az egésznek? Rám nézett, és azt mondta: - Annak az egynek igenis számít! (...) - mondta a kislány. Igaza volt!
9. Karját égnek emelve harsogta Isten felé: "Miért éppen velem történik mindez?" Néhány pillanatig szótlanul figyelte a csillagokat, és mivel a magasból nem érkezett válasz, megrántotta a vállát, és azt dünnyögte: "Jó, jó, tudom! Miért ne épp velem történne?!" Marc Lévy
10. Az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy fiatalon mindent másképp lát, minden sokkal szebbnek tûnik. (...) A romlás hirtelen következik be, a világ egyik napról a másikra hullik darabokra. Per Petterson