A mellette álló lányt nézte. Jobban mondva az arcán kiütköző kétértelmû, bizonytalan érzelmeket. A boldog szomorúságot, (...) amelyről a fiú nem is tudta, micsoda isteni ajándéka a lánynak. Keveseknek adatik meg a sors, mely efféle érzelmekhez vezet.

Kapcsolódó idézetek

1. A lány szomorúan nézett a királyra. Szerette volna megölelni, szeretett volna elbúcsúzni tőle, de túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hogy kettejük között több van, mint felszínes ismeretség. A férfi is borzalmasan érezte magát, de nem tehetett mást, mint hogy búcsút intsen az angyallánynak és vele együtt a szíve egy jókora darabjának. A. O. Esther
2. Láttam a holdat, a napot az égen, Láttam a könnyeket az Õ szemében, Láttam az arcát, ahogyan elrohant, Lassan megértettem miért boldogtalan. Edda
3. A boldogtalan oly örömest csatolja magát a boldogtalanhoz; itt talál egyetértő szívet, melyet a balsors csapdosásai meglágyítottak. A boldog hideg tekintettel megy el mellette, és szalad azon kedvetlen érzéstûl, mely belső részében titkosan mozog: Neked is így eshet! Kármán József
4. Férfi létére lehetetlenül sûrû, fekete szempillái voltak, ami még inkább kiemelte szeme kékjének mélységét, és arcának sápadtságát. A szemöldöke a hajához hasonlóan sötét volt, ám az arcélét borító rövid borostája lényegesen világosabb, akárcsak az arcbőre. A lány csak nézte a férfit, akit szeret, és életében először úgy érezte, hogy a boldogság szinte már fáj, olyan lobogással járja át a testét és a lelkét. A. O. Esther
5. Hála volt benne és szomorúság. Hála a szépségért, amit Isten a világnak adott, és szomorúság, mert akivel mindezt a szépséget megosztani érdemes lett volna, nem volt többé ezen a világon. Wass Albert
6. A lány, akiben jobban bízott, mint saját magában, aki több volt számára a világ minden egyéb dolgainál, a lány másnak adta a kezét. (...) Valahol minden összeomlott akkor. Hogy hol omlott össze és mi volt az, azt nem tudta. Annyit érzett csupán, hogy sok-sok erős, láthatatlan kötél elszakadt, és összeomlott valami láthatatlan, hatalmas dolog, és magával rántotta a napot az égről, a csillagokat, a holdat, a fákat, mindent, mindent. Wass Albert
7. Hiába állította, mégis úgy éreztem, hogy valaki más illene hozzá. Valaki, akit a sors olyan anyagból gyúrt össze, ami épp neki való. Aki tökéletesen illene hozzá, és tisztában lenne az erejével, vagy épp annak hiányával. Egy olyan lányt, aki biztosítaná számára a boldogságot.
8. A férfi boldogan állapította meg, hogy a lányból sugárzik a belső szépség, nyugalom és elégedettség, az a fajta önbizalom, amit az igaz és viszonzott szerelem kelt. Megfoghatatlan, de erős érzékiséget sugárzott: rózsás az arca, kielégült a mosolya, tágra nyílt szemében a bizonyosság. Ezt a pillantást minden férfiember felismeri.
9. A fiú (...) az arcába nézett, magához húzta, és szelíden, mint egy gyerek, megcsókolta a száját. Árammal teli, idegen érintés volt, kissé kijózanító is, mivel testüknek ez az első találkozása messze lekésett képzeletük rejtett s már nagyon is régóta tartó ölelkezésétől. Régi dolog, hogy lomha testünk mindig lemarad a sorsunk mögött. Müller Péter
10. A lány némán ült mellettem; az ablakon keresztül fények és árnyak vetültek az arcára. Olykor ránéztem, és újra eszembe jutott az első este, amikor megismertem. Az arca most komolyabb volt, egy kissé idegenebb, mint az imént, de nagyon szép - igen, ez volt az az arc, amely akkor megragadott, és azóta sem eresztett el. Valami nyugalmas titkot sejtetett. Erich Maria Remarque