A legnagyobb probléma a demenciások házi ápolásánál, hogy amíg a betegséggel harcolók legdominánsabb tünete a szenilitás, mi nem felejtünk. Hétről hétre rakódnak, gyûlnek és gyötörnek minket a rossz emlékek, amelyeket a másik fél már két perc múlva sem tud előhívni az emlékezetéből.

Kapcsolódó idézetek

1. Ott van az a látszólag tökéletesen ártalmatlan mondat, amelyet úgy kezdenek az emberek: "Emlékszel, amikor..." Ezzel kezdeni egy mondatot, amikor valakihez beszélünk, akinek demenciája van, az egyik legnagyobb kegyetlenség. Természetesen nem emlékszik, éppen ez az állapotának egyik legtipikusabb tünete.
2. Amikor valaki demenciában szenved, kiszámíthatatlanná válik, és ez gyakran azzal jár, hogy eltávolodik tőle a környezete. A barátok és ismerősök kényelmetlenül érzik magukat. Ezért a demenciában szenvedők egyre inkább egyedül maradnak. És ők ezt érzik, meg vagyok róla győződve, felfogják, hogy a család és a barátok fokozatosan eltávolodnak tőlük.
3. Soha nem "győzhetsz" egy demenciással szemben! Az ő emlékezete töröl, a felelősség viszont a tiéd. Ha vele bármi történik, csak én lehetek a hibás.
4. Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. Napról napra, hétről hétre rosszabb. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb magával meg a világgal. Majd lassanként ez az érzés is megszûnik, többé semmit sem érez. Teljesen közönyös és szürke lesz, az egész világ idegennek tetszik neki, semmihez semmi köze. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. Nincs visszaérés. (...) A betegség neve: halálos unalom. Michael Ende
5. Álom közben úgy találunk ki történeteket, ahogy az alkoholos demenciával küzdő ember konfabulál, olyasmivel tömködve be a lyukakat a memóriájában, ami sohasem történt meg. Utána néhány perc alatt elfelejtünk mindent - akárcsak egy Alzheimer-beteg. Dick Swaab
6. Az emlékezet a leghosszabb betegség, mert annak az idő a gyógyszere. Jókai Mór
7. Az emlékek ápolása a folyamatosság érzését és tudatát adja; a múlt beépítése a jelenbe és a gyermekeken át a jövőbe. A gyökértelenség a mai ember egyik nagy baja, sérülékennyé teszi "énünket". Beszéljünk azokról, akik meghaltak, hogyan éltek, milyenek voltak, hogyan gondolkoztak, miben hittek, mit "tettek" az életükkel, mit hagytak a következő nemzedékre.
8. Elmegyünk egymás mellett. És ez még nem a legnagyobb baj. Hanem az, hogy észre sem vesszük. Magányunk oka rendszerint ez. Elidegenedtünk egymástól. Nem vesszük már a jeleket. Müller Péter
9. A legsúlyosabb probléma (...) az, hogy az az emlékezetpolitika, mely folytonosan az erőszakos eseményekben elhalt, elpusztított emberi lényekre hivatkozik, mindent homogenizáló, mindent átfogni kívánó diskurzusával épphogy kiüríti, lényegtelenné teszi az emlékezés terének személyességét, éppen csak az emberi egyszeriséget és megismételhetetlenséget hagyja figyelmen kívül.
10. Ilyen a gyengeség. Ugyanolyan, mint az örökletes betegség. Bármennyire ismeri is az ember, önmaga nem tud tenni ellene semmit. Még egy ütemet sem tud kihagyni, csak egyre jobban hanyatlik. Murakami Haruki