Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A legtöbben kivárják, hogy a körülmények a lehető legkedvezőbben alakuljanak, mielőtt akár a kisujjukat is megmozdítanák. Nem hajlandók fölágaskodni a gyümölcsért, mert nem fogják föl, hogy a gyümölcsért mindig nyújtózkodni kell. Nem bíznak a saját esélyeikben. Számukra az élet rég lejátszott meccs, amelyet elveszítettek. Sírjukon akár ez a felirat is állhatna: "Született ekkor és ekkor, meghalt hatvan évvel később - vagy amikor a szívük megszûnt dobogni -, élt harmincöt évet."

Zig Ziglar
🔭 Csillagászat 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba. Jean-Jacques Rousseau
  2. Azt gondoltam, ha felnövök majd, még több dolgot elérhetek. A legmagasabb ágon integető, finomnak tûnő gyümölcsöt. A gyönyörû kagylót, mely a homokban rejtőzik. Ha csak egy kicsit jobban kinyújtanám a kezem... azonban... ahogy az emberek elkezdik élni az életüket, nem nyújtják kezüket többet az ég felé, nem tárják ki az értékes szívüket, zavartan figyelmen kívül hagyják a legmélyebb vágyaikat.
  3. Akik nem játszanak, gyakran siránkoznak, hogy a szerencse elmegy mellettük. Nem hajlandóak meglátni, hogy szerencséjüket részben ők teremtik meg. Frank Herbert
  4. Az élet kifolyik a kezünkből, és más lenne, ha lenne mi után vágyakoznunk, hogy ötven vagy hatvan után is legyen részünk valami luxusban, de nem így lesz, igaz? Az élet most ilyen, és csak rosszabb lesz. Minden. A legjobb, amiben reménykedhetünk, az, hogy meghalunk, mielőtt még teljesen elviselhetetlenné válik. A hőség, a víz meg az étel szempontjából. Hogy még néhány évig mûködőképesen tudjuk tartani a társadalmat, majd a következő világjárvány megint leállít mindent. Hogy nem kell rovarokat ennünk. Hogy a rasszisták és az őrültek nem szerzik meg a világ még nagyobb részét. Hogy lesz kávé, amit otthon megihatunk. Jens Liljestrand
  5. A legtöbb álom lassan hal meg. Egy pillanatnyi szenvedélyben születik, a végtelen lehetőség ígéretével, majd elhanyagolva sorvad el, mert nem követik ugyanazzal a szívből jövő intenzitással, mint születésekor. Apránként, észrevétlenül válik megfoghatatlanná és illékonnyá. Akik hagyják meghalni a saját álmaikat, pesszimistákká és cinikusokká lesznek. Úgy érzik, az álmok kergetésére fordított idő és odaadás elveszett. Az érzelmi sebek örökre megmaradnak. Ha a saját álmaidról mesélsz, azt felelik majd, "ez lehetetlen". Dean Karnazes
  6. Mindenhez idő kell. (...) És ez az, amit a maga generációja olyan nehezen fogad el. Mind úgy nőttek fel, hogy elvárják, a dolgok azonnal a maguk kedve szerint alakuljanak. Elvárják, hogy az életük olyan legyen, amilyennek elképzelték. (...) De ehhez idő kell. Jojo Moyes
  7. Akik keresnek, találnak. Az ajtóik várják őket. De utána bármi megtörténhet. Vannak olyanok, akik megtalálják az ajtót, bekukucskálnak rajta, és becsukják. Mások hozzá sem nyúlnak az ajtóhoz, még akkor sem, ha furdalja őket a kíváncsiság. Azt hiszik, hogy engedélyre van szükségük. Azt hiszik, hogy az ajtó valaki más kedvéért áll ott, még akkor is, ha őket várja. Erin Morgenstern
  8. Sokan reménykednek abban, hogy egészségesen fognak megöregedni, és hirtelen éri utol őket a halál - ez azonban csak keveseknek adatik meg. Az emberi élet vége nem túl vidám, hiszen olyan időszak ez, amikor a hiányok addig halmozódnak, amíg be nem következik a halál. A megelőzés és a korai beavatkozás következtében hosszabban vagyunk betegek, a hiányok később jelentkeznek, később halunk meg. Tehát a kellemetlenségekkel járó évek nem tûnnek el, csak későbbre halasztódnak. Rudi Westendorp
  9. Sokan úgy élik le az életüket, hogy várják, hátha történik valami, valami, ami mindent megváltoztat. Keresik a hatalmat, a szerelmet, vagy a választ a legnagyobb kérdéseikre. Szerintem valójában egy új lehetőséget keresnek. Az utat egy olyan élethez, ahol minden addigi hibájuk semmissé válik, és mindent újrakezdhetnek. Ahol még nem történt semmi rossz, és minden lehetőségük előttük áll.
  10. Nem az évek, nem a körülmények változtatják meg az embert, hanem ő maga változik meg. A szív, mely egykor boldogság után vágyott, szerelemmel volt eltelve, kihûl, lecsendesül, felejt, megadja magát. És ez ránézve a halál! Már nem tenné boldoggá az, ami után egykor sóvárgott. Beniczkyné Bajza Lenke
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat