Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba.

Jean-Jacques Rousseau
🌱 Bölcsesség 🏆 Siker
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Csak a fiatalok nem érnek rá semmire. Csak azok türelmetlenek, mert azt hiszik, hogy lekésnek valamiről. Az öregek már nem... Azok már tudják, hogy minden eljön, aminek el kell jönnie, sőt, hogy sokszor túlságosan hamar jön el. Bozzay Margit
  2. A gyerek, ha felnő, úgyis elhagyja szüleit. A fiatalok előre néznek, meggondolatlanságukban mindig új élményeket keresnek, és keveset törődnek az emlékek egyre sûrûsödő terhével. Ezért nem haladhat együtt öreg és fiatal, és ezért halad előre a világ. G. Hajnóczy Rózsa
  3. A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Õk egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük. Pilinszky János
  4. Az élet fiatal. Öregedve tartammá alakul, idővé válik, búcsúvá. Mindent elvett, és már nincs mit adnia. Romain Gary
  5. Az idős kornak éppúgy megvannak a szépségei és kincsei, mint a fiatalkornak. És ezek a kincsek nyilvánvalóan sokkal értékesebbek, mint a fiatalkor kincsei, hiszen az öreg emberek megélték a maguk fiatalságát, ezért ismerik és megtapasztalták annak a kornak az értékeit is. Osho
  6. Azt mondják, hogy ha az élet a vége felé közeledik már, hátralevő rövid utolsó része, ha mindenki más előtt értéktelennek is látszik, drágább a tulajdonosának, mint az előző évek mind, bár rég elhalt öreg barátok emlékezete fûződik is hozzájuk, sőt fiataloké, - talán gyermekeké is, akik elszakadtak tőlünk és oly tökéletesen felejtettek el minket, mintha szintén meghaltak volna. Charles Dickens
  7. Az öregek, mint afféle örök stafétabotot, már továbbadták az életet, melynek értelmét ugyan nem ismeri senki, de amihez még a legnagyobb reménytelenségben is makacsul ragaszkodunk - hiábavalóan, semmivégre. Dimitri Verhulst
  8. Gyûjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyûjtenek, gyûjtenek, s már nem is tudják, hogy miért. Mint az emberek, éppen. (...) Én ha valamit dolgozom, azért csinálom, hogy éljek. De ezek azért élnek, hogy örökösen dolgozhassanak valamit, aminek már nincsen is értelme. És a végén nem is élnek, csak dolgoznak, dolgoznak. Amíg meghalnak, addig. Mint az emberek, akik a falvakban élnek, meg a városokban, és egész életükben csak dolgoznak, hordják össze maguk köré a sok mindent, és nincs is idejük ahhoz, hogy örvendeni tudjanak az életnek. Wass Albert
  9. Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerûbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk. Jeffrey Eugenides
  10. A legtöbben kivárják, hogy a körülmények a lehető legkedvezőbben alakuljanak, mielőtt akár a kisujjukat is megmozdítanák. Nem hajlandók fölágaskodni a gyümölcsért, mert nem fogják föl, hogy a gyümölcsért mindig nyújtózkodni kell. Nem bíznak a saját esélyeikben. Számukra az élet rég lejátszott meccs, amelyet elveszítettek. Sírjukon akár ez a felirat is állhatna: "Született ekkor és ekkor, meghalt hatvan évvel később - vagy amikor a szívük megszûnt dobogni -, élt harmincöt évet." Zig Ziglar
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat