Ugrás a tartalomra
A "mûvelt Nyugat" (?) úgyis azt hiszi, hogy minden kultúrát, tudást tőlük kaptunk, és nélkülük még nyereg alatt puhítanánk a "kaiserfleischt", holott az igazság az, hogy még a nyelvünket is megrövidítették - nem maguknak ugyan, de az enyészetnek -, és mi jóhiszemû bámulással kotlottunk az idegen szavak kakukktojásain, ki is költöttük őket, és csak most vesszük észre, hogy az édes gyerekek a fészek szélére kerültek, ha ugyan le nem zuhantak a megsemmisülés bozótjába.
Kapcsolódó idézetek
-
Elfuserálták ezt a nemzedéket. Semmi valódit nem kaptak, csupán pótszereket, a csömörig. (...) Én is így nőttem fel. Nem tudom, mikor döbbentem rá, hogy nem kell elfogadnom azt az alacsony értékrendszert, amelyet mindenfelől próbáltak belém sulykolni. Kioltják fantáziánkat, hogy aztán ők irányíthassák képzeletünket. Elsorvad bennünk mindaz, ami emberi s már csak anyagi értékekkel tudjuk túlüvölteni a bennünk ordító ürességet. Ez egy üzleties világ, amely azzal áltat, hogy megad nekünk mindent, mi az ujjpercünket se mozdítsuk; úgy tesz, mintha értünk dolgozna, holott valójában haszonállataiként tart bennünket.
Vavyan Fable
-
Tudatosítsuk végre magunkban, hogy a bolygót nem kvázi a szüleinktől örököltük, hanem sokkal inkább a gyermekeinktől vettük kölcsön. De épp most lopjuk el a jövőt tőlük - és azzal dicsekszünk, hogy a legintelligensebb teremtmények vagyunk, amelyek valaha szaladgáltak ezen a bolygón. Hogyan lehetséges az, hogy megengedjük magunknak az egyetlen élőhelyünk tönkretételét? Az a benyomásom, hogy elveszítettük azt a bölcsességet, hogy a cselekedeteink következményeire tekintsünk.
Jane Goodall
-
A legtöbb ember reménytelenül kevés információval rendelkezik arról, milyen korlátok közé szorít bennünket fajunk állati múltja. Bizonyos értelemben sok mindent elértünk (tudunk például kaszinótojást készíteni), de érzelmileg még mindig a vízi életformák szintjén tengődünk. Én azt vallom, figyelembe kell vennünk, milyen hatással van ránk fajunk őstörténete. Tehetünk úgy, mintha civilizáltak lennénk, de hiába eszünk késsel-villával, a felszín alatt még mindig primitív őseink püfölik a dobokat.
Ruby Wax
-
Nem hiszünk abban, mire apáink tanítottak, elcsúszik lábunk alatt a biztos talaj, mire ők építettek, de nem tudjuk elérni az új hitnek zöld partjait, hol boldogító megnyugvást találnánk. A régi és az új eszmevilág közt lebegve elveszítjük az életnek igazi értékét, annak örömét és megbecsülését. A két eszmevilág közt lebegve, elveszítjük az igazi erkölcs alapját, erkölcstelenek, tudatlanok, kételkedők és szerencsétlenek vagyunk lelkünk mélyéig.
Jász Géza
-
A gyerekek született panteisták,világlátásukat még nem terelte valamilyen szokványos mederbe a kultúra vagy a nyelv. Az ő szemükben még isteninek tûnik az egész titkokkal és erővel teli világ. (...) Ahogy elsajátítjuk a nyelvet, elkezdjük rögzített osztályokba sorolni az érzéki észleléseinket. Meglátunk egy fát és azt mondjuk: "fa", és úgy gondoljuk, ezzel végeztünk is. Azt hisszük, most már töviről hegyire mindent tudunk róla, és egy futó pillantást vetve rá már odébb is állunk. Közben azonban elmulasztjuk észrevenni a páratlanságát, jelenléte súlyát, léte egyedi természetét. Hályogot vonunk a szemünk elé, a szavak és az előfeltételezések ködét. Csak a szokatlan, a megrázó hatol át ezen a ködön és zökkent ki minket tespedtségünkből.
-
A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ "fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet - mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek.
Isaac Asimov
-
A mûveltséget magunknak kell megszerezni. Senkitől nem kaphatjuk meg: a mi dolgunk. Dolgozni kell azon, hogy megszerezzük, és azon is, hogy megőrizzük. A mûveltség nem azt jelenti, hogy tudjuk, hanem azt, hogy tesszük.
Napoleon Hill
-
Rá kellett jönnöm arra, hogy bár én, egy úgynevezett fejlett kultúrából, egy civilizáltabb világból származó ember mentem oda azért, hogy adjak és tanítsak – de végül is én kaptam többet és rengeteget tanultam olyan emberektől, akik egy, általunk, fehérek által fejletlenebbnek, elmaradottabbnak tartott társadalomban és kultúrában élnek!
Tihanyi Márk
-
Az intellektuális igazságok – s minden, ami reájuk épül – messzemenőkig kielégítetlen hagynak mindőnket. Visszamenőleg is; és ez megszégyenítő.
Tandori Dezső
-
A mesterséges intelligencia bármiféle fejlődésénél sokkal félelmetesebb az, hogy időről időre olyan természetes intelligenciákat ültetünk a saját fejünkre, amelyek lopnak, csalnak, átvernek. Méghozzá ezt demokratikus választások útján tesszük, saját jószántunkból. Talán ezért érdemes mégiscsak foglalkoznunk azzal, hogy mi történhet, ha a mesterséges intelligenciákról kiderül, hogy valójában ártanak nekünk, rossz szándékúak, ellenünk dolgoznak. (...) Valójában klasszikus politikai filozófiai fogalmakról, a fékekről és ellensúlyokról beszélek; csak így talán jobban érthető, miért kell a hatalmat, a legjobb indulatú, legintelligensebb hatalmat is keményen korlátozni, még akkor is, ha nem mesterséges, hanem természetes intelligenciák gyakorolják.
Mérő László