A magányos ember nem érti meg létének célját és értelmét, de amikor eggyé forrt a teremtő néppel, a természettel, az egész világgal, a múlt és a jövő reményével - akkor feltárul előtte az a gazdag forrás, melyből táplálkoznia kell, hogy kiapadhatatlan erőre tegyen szert munkájához, létének szükségességébe vetett hitéhez.

Kapcsolódó idézetek

1. A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára. Szent-Györgyi Albert
2. Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
3. Az emberek megértésre vágynak leginkább. Hogy valaki értse őket, hogy ők maguk is érthessék magukat a rendszerben. Ez a megértés magyarázza aztán a teljes identitást, a létezés alapját. Megnyugvást hoz, elfogadást intellektuálisan, átölelést érzelmi szinten. A belső lény felébred a hosszú álomból, kijön a fényre, és hunyorogva, de lépkedni kezd a saját lábán. Tisza Kata
4. Az ember biztonságra és bizonyosságra vágyik. Egy napon rájön, hogy úgysem kapja meg. Ha ki tudja kerülni a cinizmus, a fanatizmus és a közöny csapdáit, akkor ugyan nagyon magányos lesz, de nagyon erős. Popper Péter
5. Az ember megszületik és él - ennyi a bizonyosság. Néha úgy érzi, hogy valamilyen erő hordozza, néha, hogy elhagyja. Létének alapjait nem ismeri. Életének valószínûleg csak annyi az értelme és feladata, hogy némi fényt gyújtson a létezés sötétségében, fényt - akármilyen picit is - vigyen a kapcsolataiba, s egy kis melegséget. Popper Péter
6. Ha az ember magányosan él, már azt sem tudja, hogy mit jelent elmondani valamit: a valószerû a barátokkal együtt tûnik el. Az ember az eseményeket is hagyja folyni a maguk kedve szerint; hirtelen embereket lát felmerülni, akik beszélnek, akik elmennek, se füle, se farka történetek közepébe csöppen. Jean-Paul Sartre
7. Éppen olyan ember, mint a többi, némán szenved a magánytól, próbálja igazolni a tetteit, erősnek tetteti magát, amikor gyenge, és gyengének tetteti magát, amikor erős, lemond bármilyen szenvedélyről egy veszélyes munkáért, de ennek nemsokára vége, a jövője tele van tervekkel, a múltja pedig sok-sok csalódással. Paulo Coelho
8. Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. Tendzin Gjaco
9. Abban merül ki a fejlett világ emberének élete, hogy ehessen, ihasson, alhasson, állandóan fogyasszon, vásároljon valamit. Erről szól számára az adventi várakozása is, esze ágában sincs üdvözülni. Nem is gondol erre. Ezért is válik magányossá. Márfi Gyula
10. Az évekkel az ember változik, s változik a dolga a világban. Ideje van a társaslétnek és ideje az egyedüllétnek. A magány ajándék. Elmélyülni való alkalom. Akit nem ér el, vagy aki nem tudja, mit kezdjen vele, mindenképpen veszít. Akkor is, ha nem tud róla. Schäffer Erzsébet