Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A magatartást évszázadokon keresztül nem annyira le-, mint inkább előírták. A vallás, a filozófia, a politika... megmondta, mit tegyen, de leginkább, hogy mit ne tegyen az ember. A magatartást nem úgy tekintették, mint ami egy fajtánként változó és biológiailag funkcionális rendszer. Nem, azt az ember alkotta meg és írta elő, méghozzá egy szuperértelemmel gondolkodó ember, aki felülemelkedett a földi dolgokon. Egy későbbi korszakban már kezdték belátni, hogy viselkedésünk önálló valami, és az ember jobb megértése érdekében lehet és kell is tanulmányozni. A viselkedés az ember része lett.

🐶 Kutya 👩‍⚕️ Orvosok és ápolók
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Elég gyakran fordult elő életemben, hogy olyasmiket tettem, amit nem határoztam el. Valami - akármi legyen is - cselekvésbe megy át; "elmegy" ahhoz a nőhöz, akit nem akarok többé látni; "megteszi" a főnöknek azt a megjegyzést, ami a fejembe kerül; "megtart" dohányosnak, noha elhatároztam, hogy leszokom, majd leszokom a dohányzásról épp akkor, amikor már beletörődtem a ténybe, hogy dohányos vagyok, s mindig is az leszek. Nem úgy értem, hogy a gondolkodásnak és a döntéseknek nincs befolyásuk a viselkedésre. De a viselkedés nem pusztán csak végrehajtja azt, amit már végiggondoltunk és elhatároztunk. Megvannak a saját forrásai. Bernhard Schlink
  2. Az állat állandóan érzi, tudja, hogy számára mi a helyes, és cselekedeteit ez határozza meg. Nem így az ember. Valaki kitalál valami baromságot arról, hogy adott esetben hogyan érdemes eljárni, ami esetleg, akkor és éppen ott, némi hasznot hajt a csoportjának, esetleg csupán beszélni lehet róla, a többi szerencsétlen pedig ezt azonnal szabálynak tekinti. Lehet, hogy ők maguk sohasem jöttek volna rá a kitalációra, de ész nélkül másolják, a szabály utasításait betartják. Szabály szerint élik életüket, építik házukat, nevelik gyermekeiket, még akkor is, ha a körülmények már régen megváltoztak. Valaki például Istent talált ki, akit senki se látott és még sok száz generációval utána is azt hiszik, hogy van Isten, vannak ördögök, van kezdet és van vég, mert a régi szabályok ezt állítják. A tömérdek régi, elavult szabályt pedig tradíciónak tekintik, és gondosan őrzik, nehogy véletlenül megváltozzék. Csányi Vilmos
  3. Az ember viselkedését túlnyomó többségében tiltások vezérlik és formálják. Hol kevesebb, hol több szükséges belőlük. Hol belátják ezt, hol nem. Gerlóczy Márton
  4. Sokféle és összetett magyarázat van mindarra, amit életünkben cselekszünk. Állítólag az érett, felnőtt emberek tetteit a logikának, az értelemnek kell megszabnia. És az a helyes, ha előbb gondolkodnak, csak aztán cselekszenek. Erich Wolf Segal
  5. Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít. Gyökössy Endre
  6. Az emberiség egész történetén sajátságos szakadás vo­nul végig. Az ember gondolkodó lény, aki szeret minden cselekvéséről számot adni magának és szereti cselekvését a dolgok rendjéből logikusan levont képzeteihez alkalmazni; szereti tudni, mit tesz, miért és mivégre teszi. Társadalmi cselekvésében is ez a törekvés vezeti. Csak utólag vesszük észre, késő nemzedékek, hogy amit az emberek saját cselekvésükről gondoltak, amivel azt megokolták: képzeteik és elméleteik a legritkábban fedik és a leghelytelenebbül magyarázzák a valóságot: amit tényleg tettek és amiért tényleg tették. Szabó Ervin
  7. A filozófia tenni tanít, nem beszélni, s arra késztet, hogy mindenki a maga törvénye szerint éljen, hogy élete ne mondjon ellent nyilatkozatainak vagy magának az életnek, hogy minden cselekedete egy színezetû legyen. (...) Mi a bölcsesség? Mindig ugyanazt akarni és ugyanazt nem akarni. Lucius Annaeus Seneca
  8. Az emberek "magyarázatai" arról, hogy mit csinálnak, csak szavak, történetek, amiket önmaguknak mondanak, nem pedig tudományos igazságok. Ezzel szemben amit csinálnak, az megfogható és mérhető, és ez az, amire valójában figyelnünk kell. Nassim Nicholas Taleb
  9. Az ember filozófiája nem szavakban fejezhető ki a legjobban, hanem a döntéseivel. Hosszú távon mi alakítjuk magunkat és az életünket is. A folyamat csak a halállal ér véget, és a döntéseink teljes mértékben a saját felelősségünk. Eleanor Roosevelt
  10. Az a gondolat, mely szerint a természeti törvények léte egy törvényhozó létezését teszi szükségessé, voltaképpen a természeti és az emberi törvények fogalmának összekeveréséből adódik. Az emberi törvények felszólítások, amelyek azt parancsolják, hogy viselkedjünk egy bizonyos módon; de vagy betartjuk őket, vagy nem. A természeti törvények azonban pusztán leírásai annak, ahogyan a dolgok valójában viselkednek, s mivel pusztán a valóságos viselkedés leírásai, nem mondhatjuk azt, hogy kell lennie valakinek, aki erre a viselkedésre utasította őket. Bertrand Russell
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat