A magzat. Hiszen ebben a pusztuló testben vakon növekszik egy tapogatózó élet. Közös a sorsuk. Emez még táplálkozik, szív mohón, csakis a növekedés ösztöne hajtja, hogy valamivé legyen, mindegy, mi lenne, mérnök, pap, katona, gyilkos, ember, akármi, de élni akar, szenvedőn és boldogan és összetörten - óvatosan haladt a mûszer a láthatatlan fal mentén - míg ellenállásra nem talált, ott elővigyázatosan áttört - most kiemelni - vége. Vége az öntudatlan keringésnek, vége a sohasem szállt lélegzetnek, ujjongásnak, panasznak, növekedésnek, eljövendőnek. Fakó, élettelen húsdarabka csupán, meg egy kevés elcsöppenő vér.