Nap napra, évre év, csonton hús, bőr, izom, vér A vén test férgek szánalmas tanyája végül De amíg reggel nem a végre ébred, bízik, remél, vár, És a végén a régi romjain egy új világ épül fel.

Kapcsolódó idézetek

1. A test mindenáron ragaszkodik az élethez. Még önmagát is hajlandó felfalni. Ha nem adnak ennie, kannibállá válik, és saját zsírját, izmát, végül csontjait falja fel. Jeanette Winterson
2. A magzat. Hiszen ebben a pusztuló testben vakon növekszik egy tapogatózó élet. Közös a sorsuk. Emez még táplálkozik, szív mohón, csakis a növekedés ösztöne hajtja, hogy valamivé legyen, mindegy, mi lenne, mérnök, pap, katona, gyilkos, ember, akármi, de élni akar, szenvedőn és boldogan és összetörten - óvatosan haladt a mûszer a láthatatlan fal mentén - míg ellenállásra nem talált, ott elővigyázatosan áttört - most kiemelni - vége. Vége az öntudatlan keringésnek, vége a sohasem szállt lélegzetnek, ujjongásnak, panasznak, növekedésnek, eljövendőnek. Fakó, élettelen húsdarabka csupán, meg egy kevés elcsöppenő vér. Erich Maria Remarque
3. Néha fáradt, de még remél, Bőrig ázva is célba ér, Hisz az ember képes a többezer éves kérgekkel tenyerén, Legyek bátor, legyek szép, ki vigyáz rád, s örökké él, Mi túljárunk majd a halál eszén. Alvin és a mókusok
4. Valami olyasmi van ott, amit nem akartál, hogy ott legyen, de mégis ott van tüskeként a húsodban. Szenvedsz, és közben reménykedsz, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszel a tegnapodra? A tegnapod ugyanilyen volt, és a mára vártál (...). És ugyanígy jön majd el a többi holnap is. Osho
5. A testnek olyan szokás az élet, amit nehéz feladni. Inkább reménykedik, olyan ösztönösen, ahogy a tûztől is elrántja az ember a kezét. A remény az emberlét nagy áldása - vagy átka.
6. Egyszer biztos lesz egy rossz nap. Rossz nap a férgeknek, akik bélszínt zabálnak. Látom a vérüket a holdon. Puskákat és fáklyákat látok. Látok egy lidércet, amely jár és beszél. Stephen King
7. Vannak napok, amelyekről nem lehet mit mondani. Ilyen az élet, a napok eltûnnek, elfelejtődnek, átrobognak a testen, és újabb időrétegeket hagynak maguk után.
8. Semmi nem múlik el, minden megmarad, (...) bár a test lomha, fáradt, elnyûtt, régi tüzek parazsa még mindig benne ég, és újra lángra kél. Walt Whitman
9. Az ember végül belefárad, hogy állandóan feszül a bőre a bordáinál, hogy sosem engedi le a vállát, hogy a falak mentén oson kifehéredett ököllel, és ugyanannyira fél attól, hogy észreveszik, mint attól, hogy nem. Fredrik Backman
10. Néha éles fényben meglátom magam a tükörben, és arra gondolok, hogy a bőröm alatt a csontjaim biztosan zokon vették, hogy milyen buzgón igyekszem elrejteni őket. Csak arra várnak, hogy végre ők is napvilágra kerüljenek. Katarina Mazetti