A mama betegségének utolsó hónapjaiban (...) gyakran kaptam magam azon, hogy gyûlölöm. Tudom, nem volna szabad ilyesmit mondanom, de hát ha egy csapot egyszer kinyitnak, minden kifolyik. Nem szenvedhettem a konok, zsarnokoskodó természetét, hogy csak azért adott nekem életet, hogy azután napról napra, cseppről cseppre visszavegye.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindegy, milyen boldog az életünk, néha mi is szoktunk gyûlölni. Sajnos ez is hozzátartozik az emberi természethez.
2. Gyûlöltem, mert nekem megadatott, míg ő a hideg földbe kényszerült. Gyûlöltem, mert élveztem, ahogy a forró víz átmelengeti fáradt testemet. Gyûlöltem az életet, amikor ő már halott volt.
3. Gyûlölöm, ha jössz, mert gyûlölöm, hogy itt hagysz! Gyûlölöm, ha hozzám szólsz, gyûlölöm, ha hallgatsz! Gyûlölök már mindent, gyûlölöm, hogy így van! Gyûlölöm, hogy a szívben mindig más van, mint az agyban!
4. Akármit tenne, akármit tett velem, ellenem, nem bírom, dehogy bírom én őt gyûlölni. Ahhoz, hogy gyûlölhessem, ki kellene vakarni magamból ennek a most múlt két hónapnak minden legapróbb lenyomatát, aminek akármilyen közvetlenül, vagy akármilyen áttételesen is köze van őhozzá. Kimarni a memóriámból minden képet, minden szót, minden neszt, ami őt jelenti, lenyúzni az ujjaimról, a tenyeremről, az egész testemről minden bőrfelületet, amiben őrá emlékeznek a tapintó idegvégződések, kiégetni az orrom szaglósejtjeiből a gyöngyvirágködöt, a bőre páráját, a nyelvemből a konok receptorokat, ne mérgezzenek egyre a nyála ízével. Szilvási Lajos
5. Én sosem gyûlöltem az embereket. Õk gyûlöltek engem. Õk nevettek ki engem. Õk hagytak el engem. Õk zaklattak engem. Õk támadtak meg engem. És igen, megtanultam nélkülük élni. Nélküled. A mama nélkül. Mindenki nélkül. Delia Owens
6. Nehéz nem gyûlölni... embereket, dolgokat, intézményeket. Mikor megtörik a lelkedet, és élvezettel nézik, ahogy elvérzel, a gyûlölet az egyetlen helyénvaló érzés. De tudom mit tesz a gyûlölet az emberrel. Ízekre szedi és kifordítja önmagából. Olyanná válik, amilyenné soha sem akart.
7. Iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, "úgy látszik, terhére voltam". Kosztolányi Dezső
8. Nem tudom nem tárgyilagosan látni magamat. De ezt nem mint problémát élem meg, csak tudni kell róla. (...) Kíméletlen tud lenni, igen. Annyira szélsőséges az ember hangulata, hogy egyik pillanatban nagyon tud fájni... aztán van, amikor kicsit sem érdekel. Pogány Judit
9. Amikor (...) még itt volt közöttünk, örült, ha a nevetésed hallotta, és tudta, hogy örülsz az élet kellemes oldalainak. (...) Most, hogy eltávozott, bizonyosan azt szeretné, ha ez továbbra is így lenne. Nem zárkózhatunk el a természet gyógyító ereje elől. De megértem az érzéseidet. Ezen valamennyien átesünk. Gyûlöletesnek érezzük a gondolatát is, hogy örömünk leljük valamiben, ha az, akit szerettünk, nincs már itt, hogy megossza velünk, és szinte azt hisszük, elárultuk a gyászunkat, ha az élet iránt ismét visszatér az érdeklődésünk. Lucy Maud Montgomery
10. Gyûlöltem magamat, és nem múlt el. Sokáig azt hittem, ez gyengeség. De aztán rájöttem, hogy ez ad erőt. Mindenki úgy tesz, mintha tudná, mi az a gyûlölet. Nem, csak akkor tudod meg, ha gyûlölöd magad, de isten igazából. Ez a hatalom.