Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A média célja sosem az volt, hogy megmentse a világot a gonosztól, nem. Az a dolguk, hogy elfogadtassák velünk a gonoszt, hogy csendben együtt éljünk vele. A hatalmon lévők érdeke az, hogy passzív megfigyelők legyünk.

🎖️ Katonák 🎣 Horgászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A hatalom embereinek célja elhitetni velünk, hogy a status quo fenntartása a mi érdekünk. A mi célunk pedig az, hogy a hatalom emberei rettegjenek. Ki kell kényszeríteni, hogy megosszák velünk, ami az övék - a hatalmat, a tőkét, a természeti erőforrások feletti uralmat. Nadya Tolokonnikova
  2. A szenvedés nem Isten szándéka. Neki ez fáj, és azon lesz, hogy segítsen. A gonosz célja épp az, hogy hátat fordítsunk Istennek, hogy megtagadjuk a nehézségek között. Fontos, hogy elkerüljük a csapdákat. Az önvád, a miértek, a helytelen istenkép csapdáját. Amit nem értek, azt engedjem el. Nekem semmit sem kell tennem egy ilyen katasztrófahelyzetben, csak maradjak Isten mellett, és engedjem, hogy szeressen és segítsen. Sterczer Hilda
  3. Soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom. George Orwell
  4. A hatalom mindig veszélyes, a legrosszabbat vonzza és megrontja a legjobbat. Sosem sóvárogtam a hatalomért. Az csupán azoknak adatik meg, akik készen állnak meghajolni, hogy felvegyék.
  5. Hogy mi a baj a hírekkel? A válasz pofonegyszerû: azok, akiknek hatalom jutott a kezükbe, szeretik, ha az emberek félnek. Egyenesen érdekükben áll. Jól jön nekik, ha az emberek megbénulnak a félelemtől, például a puszta gondolatra, hogy bármikor meghalhatnak. Márpedig mindig lehet találni valamit, amitől félhetünk. Mira Grant
  6. A hatalom sohasem azoké, akik a leggyorsabbak, legerősebbek vagy legokosabbak. Azoké, akik megtesznek akármit, hogy megszerezzék.
  7. Azért akartam újságíró lenni, mert fel akartam hangosítani olyan emberek hangját, akiknek nincs hangjuk, és számon akartam kérni olyanokat, akik nem törődnek azokkal, akikkel kellene. Ez az a fajta őrkutya szerep, ami a médiának hagyományosan a feladata volt, vagy lenne, vagy kellene hogy legyen.
  8. A világ nem azért van, hogy jó emberek boldogan éljenek benne, hanem azért, hogy a rosszak jóvá legyenek. Szőcs Zoltán
  9. Muszáj oldalt választanunk. A semlegesség az elnyomót segíti, sohasem az áldozatot. A csend a kínzót támogatja, soha nem azt, akit kínoznak. Elie Wiesel
  10. A mûvészetnek nem lehet az a célja, hogy minél többen szeressék és kövessék. A mûvészetnek az a dolga, hogy megnehezítse az emberek számára azt, hogy úgy éljenek, ahogy nélküle éltek volna. Ezért a szenvedélyes elutasítás sokszor inspirálóbb és boldogítóbb, mint a higgadt tudomásulvétel. Eörsi István
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat