Ugrás a tartalomra
A megszokás olyan, mint az elnyûtt, régi pulóver a szekrény mélyén, ami menthetetlen, de egyszerûen nem tudod rávenni magad, hogy kidobd. Már nem szolgálja a célját, nem képes arra, amire hivatott, mégis ragaszkodunk hozzá, még akkor is, ha fontos helyet foglal el. Az emberi agy a megszokottat keresi, mert ami ismerős, az biztonságos. És az agy arra van tervezve, hogy megvédjen minket.
Kapcsolódó idézetek
-
A megszokás olyan valami, amely arra késztet, hogy azt is lásd, ami már nincs is a helyén: ám a tudatalatti felfigyel a változásra.
Giovannino Guareschi
-
A megszokás olyan, mintha egy mókuskerékben pörögnénk. A természetes kreativitást és azt a fajta gondolkodást, amely új, a hagyományostól eltérő módon tekint egy-egy problémára, az oktatási rendszer és a munka világa kiöli az emberből. Egy tudatosan felépített és megélt átlépés más világokba azonban esélyt ad arra, hogy az ember új értékek, logikák mentén korábban számára elképzelhetetlen megoldásokra jusson.
-
A dolgok sose úgy mennek, ahogy hisszük. Azt gondoljuk, értjük a világot körülöttünk, de valójában csak a külsőt látjuk, olyannak, amilyennek akarjuk. Megpróbáljuk megszokni.
-
Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltûnhet egyszer.
Robert Merle
-
Sok mindennapi döntésünk is csak azért születik, mert a múltban az a cselekedet jó megoldás volt. Ha egy adott viselkedés egyszer már bevált, akkor az agy hajlamos a későbbiekben is alkalmazni. Így válik az egyszeri tudatos döntésből rutin.
Nir Eyal
-
A változások olyan gyors egymásutánban követik egymást az életben, hogy néha elveszítjük a fonalat. Nem csoda hát, hogy ragaszkodunk bevett szokásainkhoz, gondolkodásmódunkhoz, felfogásunkhoz. Olyanok ezek, mint egy jól kitaposott, kényelmes papucs. Csakhogy az sem önmagunknak, sem az emberiség egészének nem tesz jót, ha megrekedünk.
Alberto Villoldo
-
Ne hagyd, hogy a megszokás csábítását biztonságnak érezd: ha egy hosszú időn át begyakorolt módszer használhatatlan lesz, akkor felkészületlenül állsz az új helyzet előtt.
-
Az emberben, ha megöregszik, több a megszokás, mint az élet. Vagy talán a megszokás az élet.
Szász Imre
-
Ha az embert valami óriási sokk éri, igyekszik elfelejteni azt, és a kínzó eseményeket akár meg nem történtté is teszi a tudatában. Ilyenkor az agy nem válogat a kedves és a felkavaró emlékek között, bármennyire is szeretné ezt a szív, így a dolgok, a jók is és a rosszak is, szép lassan elsüllyednek az elmúló idők horizontján. De abból is tudhatjuk a megrázkódtatás mértékét, hogy az illető tud-e róla beszélni egyáltalán. Mert minél súlyosabb a történet, annál súlyosabbá válik a csend, míg végül a homályból nemhogy a részletek, de már a főbb vonalak sem látszanak ki. Ilyen a lélek. Védekezik. Így vagyunk megteremtve.
-
A megszokás egyenlő a régi ábrándokkal, pedig ha őszinte lennék saját magamhoz, tudnom kellene, hogy az elmúlt. Más vágyak, más gondolatok tolakodnak az életembe, már csak ragaszkodom a régihez, de nem kívánom.
Lakatos Menyhért