A mongúz, ha kígyót lát, nem tud ellenállni a vonzásának; mintha szellem ülne a lelke mélyén, s egyre azt duruzsolná, hogy meg kell ölnie a csúszómászót. Ez eddig rendben is lenne, csakhogy a mongúz lelke mélyén egy másik szellem is ül, amely lehûti az előző lelkesedését és azt sugdossa, hogy legyen nagyon óvatos. Az, aki mongúzt akar fogni magának, pontosan ismeri a vadon élő mongúz lelkét; ezért nem is reménykedik benne, hogy be tudja csalogatni a kalitkába. Úgy értem, egyedül nem. Ehhez segítségre van szüksége. Nem, Leslie száhib, nem ételre és nem édességre, hanem az irigységre. Mert talán elfelejtettem említeni a mongúz jó tulajdonságai között az irigységet. A mongúzt fogó férfi már a hadmûvelet előtt kölcsönkért a barátjától, vagy ismerősétől, vagy egész egyszerûen pénzért bérel egy szelídített mongúzt. Ezek után kirakja a kalitkát, beteszi a kígyót és vár. Várja, hogy a közelből a kalitka köré gyûljenek a vadon élő mongúzok. A kis állatka egyetlen, hatalmas ugrással eltûnik a ketrecben, nekiesik a kígyónak és megpróbálja megölni. S mit gondolsz, mit tesznek a többiek? Egy mongúzként törnek be a kalitkába az idomított állat után, mert az irigység legyőzte a szívükben az óvatosságot. Mi a tanulság ebből, Leslie száhib? Nem, egyáltalán nem az, hogy a piacra kell menni mongúzt venni, mert ehhez nem kell sem kígyó, sem türelem, hanem az, hogy semminek, de semminek nem szabad legyőznie a szívedben reszkető óvatosságot! Semmiféle érzelem nem élvezhet elsőbbséget az óvatossággal szemben: sem szerelem, sem gyûlölet, sem hála, sem irigység. Hogy akkor mi az értelme az életnek, és egyáltalán hogyan lehet így élni? Azt hiszem, rosszul fogod fel a dolgot. Ha az érzelmek elnyomják az óvatosságodat, halott vagy.