Az ember belép az életbe, hogy keressen és találjon elegendő szépséget, hogy megőrizze, hogy elnyerje és növelje, hogy küzdjön érte, hogy mindennel szembenézzen, és megküzdjön érte, és ne törődjék a halállal, és még haldokló szemeit is feléje fordítsa. És a félelem és unalom és nemtörődömség és a mohóság, amelyek alapjában véve testvérei a félelemnek, akik leselkednek ránk, és előkúsznak éjszakánként, ezek ellene vannak, hogy elpusztítsák, hogy tönkretegyék és megsemmisítsék. Csak fel kellene emelnie szemét, és akkor meglátná, hogy mindez éppoly valóságos része az életének, mint a futó felhők vagy mint a hajló fûszál, de ő lesüti a szemét, és megmarad dörmögő, gyáva, piszkos, elhízott kis csavargónak, aki tele van álmokkal és gyáva kifogásokkal.