Ugrás a tartalomra
A nappali álmok velünk maradnak, amíg megvalósulnak. Ha nem valósulnak meg, akkor életünk végéig kísérnek és kísértnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Valaki egyszer azt mondta nekem: kívánom, hogy álmai még életében váljanak valóra. Azt feleltem erre:
- Remélem, nem így lesz, mert ha míg élek, minden álmom valóra válik, halott vagyok. Beteljesületlen álmaink tartanak életben minket.
Robert Harold Schuller
-
Az álmok addig igazak, amíg álmodják őket.
-
Vannak álmok, amelyek nem szállnak el az ébredéssel. Ez azonban annyira valószerûnek hat, mintha nem is lenne álom. Mintha tényleg megtörtént volna.
Jodi Lynn Picoult
-
Az álmok mindig valóra válnak. Lehet, hogy nem éled meg, de attól még megtörténnek.
Tonya Hurley
-
Világítson az álmod is
maradjon álom életünk
s ne tudjuk hogy minden hamis
amíg fel nem ébredünk.
Babiczky Tibor
-
Ha rosszak az álmaink, szebbek a nappalok.
Szvoren Edina
-
Semmi sem tud oly valóságos lenni, mint egy álom, de ha kitartunk mellette, bár minden más megváltozhat, álmunk változatlanul ott marad.
-
Az embernek szüksége van álmokra. A leglehetetlenebbekre is. Azt hiszem, az álmok tartanak minket életben. Akinek már nincsenek, az lassan elenyészik.
Szaszkó Gabriella
-
Ha évtizedekig megőrzünk egy álmot, annak nemcsak pillanatnyi, hanem egy egész életre érvényes jelentése van.
Ara Rauch
-
Az álmok igazak, míg tartanak, s vajon nem álomban élünk-e mind?
Alfred Tennyson