Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A nem akarásnak és a túlakarásnak a gyökere ugyanaz. Az én-uralt ember nem tud bízni. Nem hisz abban, hogy van az életben olyasmi, aminek eléje kell menni, s van olyan, amit várni kell. Mert jön. Nem veszi észre, hogy mindenért meg kell dolgoznia ugyan, de amire igazán vágyik, az ajándék.

Müller Péter
🌅 Nyugdíjba vonulás 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem vagyok a magam ura. Nem tehetem azt, amit akarok. Korlátaim vannak, egyre több. Nem mondják ki, de érzékeltetik: egyirányú az út, és javarészt nem én döntök, merre kanyarodik. Légrádi Gergely
  2. Két évvel ezelőtt féltem bármit is akarni. Úgy gondoltam, hogy az akarás próbálkozáshoz vezet, a próbálkozás pedig bukáshoz. Erre most azon kapom magam, hogy nem tudok betelni az akarással. (...) Világot akarok látni, meg akarom lepni magam! Fontos akarok lenni, a legtöbbet akarom kihozni magamból. A saját életemet akarom élni, nem pedig hagyni, hogy mások tegyék azt helyettem. Győzni akarok, hogy mások örülhessenek a sikereimnek, veszíteni akarok, és túltenni magamat rajta. Nem akarok félni az ismeretlen kihívásoktól. Nagylelkû és segítőkész akarok lenni, pont olyan, mint egyesek voltak velem. Érdekes és meglepetésekkel teli életet akarok. Nem hinném, hogy mindezt el is fogom érni, csak a lehetőséget akarom megragadni. Lehetőséget, hogy a dolgok megváltozzanak.
  3. Az akarat (...) azt jelenti, hiány. Van, hogy ezt a hiányt mással töltjük ki, és az eredeti akarat teljesen eltûnik. Lehetséges, hogy a hiánnyal, és nem az akarattal van gondod. Lehet, hogy létezik olyan élet, amelyet élni akarsz. Matt Haig
  4. Ha valamit nagyon akarsz, nem kapod meg. A szüntelen akarásoddal elrontod az érlelődés folyamatát. Ami a tiéd, megkapod idejében. Amit nem kapsz meg, nem a tiéd. Müller Péter
  5. A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom magam fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne. Feldmár András
  6. A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom magam fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne. Feldmár András
  7. Jöhet bárki, bármit a kezedbe adhat, ha nem vagy elég erős, el fogod veszíteni, mert nem a tiéd. Nem dolgoztál meg érte, nem a te könnyeid vannak benne, és nem téged edzett. Az csak valami, amibe beleülsz, amit elfogadsz, mert nincs más, meg egyébként is ez a könnyebb út. Van, akinek ennyi jut - de csak azért, mert nem hisz magában eléggé, és nem mer szembenézni azzal a kellemetlen érzéssel, ami csak amiatt van, mert fél, hogy valamit rosszul csinál. Legyél te az, aki mer, aki bátor, aki mer hibázni. Oravecz Nóra
  8. Bizonyos emberek rosszul tûrik a hatalmat maguk felett: él bennük egy mániás vágy arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ezzel kezdődik az emberiség története is: "Csak két fa gyümölcséből ne egyetek", mondta az Isten. Mi a válasz? Csakazértis... Még az Isten hatalmát sem fogadom el, és azért is eszem abból, amiből nem lenne szabad. Az emberek egy része ilyen, de nem mindenki. Van, akinek éppen az ad biztonságot, ha pórázon van, létezik egy hatalom, akitől függ, aki védi, aki gondoskodik róla, és főleg felmenti a gondolkodás alól. Popper Péter
  9. Ha az ember életében nem sikerülnek dolgok, akkor azt mondja, sajnálom. Ami egyáltalán nem változtat a dolgokon. És egyáltalán nem biztos, hogy sajnálja. De kitölti az ûrt. Az emberek általában nem szeretik az ûr(öke)t. Zavarba jönnek tőle. Turóczi Ildikó
  10. Az az ember, aki nem akarja elfogadni az élettől, hogy az élet nemcsak jóból, hanem rosszból is áll - és nem mer szembenézni azzal, hogy ő miben ludas -, mindig haragudni fog a másikra, mindig a másik lesz a hibás. Valójában a rossz mögött mindig ott van az illető ember saját kiszolgáltatottsága és tehetetlensége, amit önmaga okozott önmagának. Csernus Imre
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat