A Pálcikaember felemeli a teáscsészékről a tányérkát, visszacsorgatja a lecsapódott párát; az aranybarna teába csobbanva hullanak vissza a színtelen cseppek. Látod, néha ilyenek a szavak, mondja a Pálcikaember, a lélek színtelen cseppjei.

Kapcsolódó idézetek

1. Imádom a teát. Azok, akik nem értik, tartalmatlannak nevezik. A szemükben csak pár milligrammal több a semminél. A parfümje, a lelke, az illúziója elvesz, mert nem tudják lemérni, és csak a sárga, forró víz marad a csészéjükben. Azt mondják, hogy nincs lelke, pedig csak az egyénisége hiányzik. Magunk adunk neki egyéniséget. Meddő és királyi ital, amely nem táplál, de teret enged a belegondolásunknak, az álmainknak és a fantáziánknak. Terméketlen, önmagáért való, kéjes, mint a csók. A többi italok követelőznek. Elveszik valaminket, vagy adnak valamit, megváltoztatnak. Ez csak kihozza, hangsúlyozza, aláhúzza igazi valónkat, megmutat önmagunknak, az arcunkat tükrözi. Kosztolányi Dezső
2. Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. Márai Sándor
3. Az érzelmek a lélek színei; látványosak és csodálatosak. Amikor semmit sem érzel, a világ unalmassá és színtelenné válik. William Paul Young
4. Mindig csodáltam az esőcseppeket. Csodálom, hogy mindig lefelé esnek, megbotlanak saját lábukban, elfelejtenek ejtőernyőt venni, és csak úgy leugranak az égből a bizonytalan cél felé. Ez olyan, mint amikor az ember kiüríti a zsebeit a földre, és nem igazán érdekli, hova esnek a tárgyak, mintha nem érdekelné, hogy az esőcseppek szétloccsannak, ha földet érnek, hogy ami a padlóra esik, széthullik, hogy az emberek átkozzák a napot, amikor a cseppek kopogni mernek az ajtóikon. Esőcsepp vagyok.
5. A víz mindig mozog, nem áll meg soha. Az eső lehull, aztán leszalad a patak a hegyekből, és folyó lesz belőle. A folyó elkanyarog az óceánig. Aztán elpárolog a víz, felszáll, mint egy lélek a felhőkbe. Aztán, mint minden az életben, megint kezdődik elölről. Jodi Lynn Picoult
6. A könnycseppjeinkkel együtt kiürül belőlünk a bánat, és fehérre mossa a lelkünket. A sírás utáni hófehér lelket az emlékek sokasága pettyezi be újra és újra. Papp Csilla
7. Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyû óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább. Wass Albert
8. - Hogy van ez? Mi vagyok én neked? (...) - Egy darabka élet. Tudod, mik vagyunk? Két kis tölcsér, amelyen ugyanaz a levegő áramlik át. Jókai Anna
9. A könnycseppek olyanok, akár egy-egy titkos levél, amelyben az ember felfedi valós érzelmeit. Iskender Pala
10. Az emberi lélek olyan ládika, amelyből mindig kipattanhat egy bohóc, grimaszokat vágva és a nyelvét nyújtogatva, de vannak olyan helyzetek, amikor ugyanez a bohóc csak bámul ránk a ládika pereme fölött, és ha azt látja, hogy történetesen úgy cselekszünk, ahogy jogos és tisztességes, akkor elismerően biccent, és eltûnik, miközben arra gondol, még nincs minden veszve. José Saramago