Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A papoknak a felnőttek tovább nevelése, s a kétségbeesettek vigasztalása és nem a politika irányítása a rendeltetésök.

🤲 Elfogadás 🎲 Játék
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A hívőknek az a feladatuk, hogy beleilleszkedjenek Isten terveibe, nem pedig az, hogy Istentől várják az emberi tervek követését. Frank Herbert
  2. A vallás nem a gyáváké, hanem olyan embereké, akik veszélyesen akarnak élni. Osho
  3. A papok valamely emberfölötti világ színészei, amelyet igyekeznek érzékelhetővé tenni, akár eszményekről, istenekről vagy megváltókról van szó: ebben áll hivatásuk, erre szolgálnak ösztöneik; a legmesszebbmenő hasonlatosságra is képesek azért, hogy minden a lehető leghihetőbb legyen; színész-okosságuk mindenekelőtt a jó lelkiismeret birtoklását célozza, mert csak ennek segítségével lehetséges igazán a meggyőzés. Friedrich Nietzsche
  4. A papok nem olyanok, mint az ötvenes éveik elején járó elvált nők, akikre legyintgetünk, hogy leadhatnának pár kilót. Az embernek úgy kell tennie, mintha valamennyire tisztelné, sőt, talán ki is járna nekik némi tisztelet. Mert végül is mi van, ha nekik van igazuk? Richard Osman
  5. Az embereknek nem imákra van szükségük (...), hanem arra, hogy valaki elvégezze a felmerülő feladatokat. Terry Pratchett
  6. A házasság értelme nem az, hogy a felnőttek gyermekeket csinálnak, hanem az, hogy a gyermekekből felnőtteket nevelnek.
  7. A temetés nem a halottért, hanem az élőkért van, nekik kell megérezniük a lélek vigasztaló erejét. Bartal Tamás
  8. Nem utasításokkal kell irányítani, lehet úgy is, hogy hagyjuk az embereket azt tenni, amihez értenek. Fredrik Backman
  9. Az embereket inkább megérteni kell, semmint ítélkezni felettük. Mario Vargas Llosa
  10. A felnőttek dolga az aggódás.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat