Ugrás a tartalomra
A romantikusok (...) tévednek, amikor valamely szenvedélynek az ember életére és jellemére gyakorolt katasztrofális hatását ábrázolják, azt állítva, hogy a megszállottság fejetlenséggé, neuraszténiás könnyelmûséggé, kicsapongássá változtat mindent; ellenkezőleg, a szenvedély, ha uralkodó vonássá válik, a végsőkig megszilárdítja a jellemet, egységet teremt, és irányt szab valamely egyén magatartásának; az élet többi természetes oldala iránti vakságot pedig, amelyet az egyetlen szenvedély hatalmába került ember tanúsít (különben, a szenvedély nem is lehet más, mint egyetlen), a közönyösség látszatát, a vadságot és némaságot - amely roppant sebezhetővé is teszi az ilyen embert - ellensúlyozza a jellem szilárdsága, és a legfőbb vonatkozásban elért eredmény.
Kapcsolódó idézetek
-
A romantika elvonja az embert a szükségszerûségektől. Belül hidegnek kell lenni, a test és az elme között tiszta és sértetlen vonalnak kell húzódnia.
Frank Herbert
-
Sajnos napjainkban általában a (...) romantikus szenvedélyt értik szerelem alatt. Két ember meglátja egymást, kölcsönös fizikai vonzalmat éreznek, élvezik, ha együtt lehetnek, és gyorsan "egymásba szeretnek". Nem állnak meg, hogy átgondolják: ők ketten máshonnan jönnek, más értékekkel rendelkeznek, és mást várnak a kapcsolattól. Nem gondolják végig, mit is jelent egy életre szóló társkapcsolat kialakítása és ápolása.
-
Az ember a természetellenest teszi meg erénynek, s szégyelli azt, ami természetes. Hogyan szerethetünk valakit földöntúli szerelemmel, mikor tudjuk, hogy szakadatlanul mûködő bélrendszerrel rendelkezik? A szerelem tárgya, amint a tyúkszemét metéli! Ha a megvadult szerelmesnek rendszeresen végig kellene néznie titokban, hogy mit csinál imádottja, amikor egyedül hiszi magát, ugyan meddig tartana a szerelme? Férfi és nő: ennyi az egész. A többi sallang, cifraság.
Száraz Miklós György
-
A romantika a félreértések mûvészete. A kétértelmûség tudománya. Amely életcélt csinált a boldogtalanságból.
Aszlányi Károly
-
A szenvedély az ember társadalmi életének az alapköve, és jóformán minden valaha élt ember ismeri a szerelem mámorát és kétségbeesését. (...) Ha az emberek jobban értenék ennek a forgószélnek a természetét, könnyebben rátalálhatnának és fenn is tarthatnák életük folyamán a szenvedély csodáját.
Helen Fisher
-
A szenvedélyes vágynak két oldala van: ez az az erő, amely mindent megszépít, és amely bizonyos körülmények közt mindent le is rombol. (...) A szenvedély sorsokat teremt, s ezzel valami visszavonhatatlant idéz elő.
Carl Gustav Jung
-
A szerelmesek, mondják, gyakran annyira azonosulnak egymással, hogy átveszik a másik tulajdonságait, megváltozik az ízlésük, átalakul a viselkedésük, másként kezdenek beszélni, öltözködni, enni, a távolabbi ismerősök szinte rájuk sem ismernek már, ezután nem ritka, hogy az azonosulás következtében valóban szerepet is cserélnek, és a szerelem tetőpontja egyben a végét is előrevetíti, ilyenkor kezdődnek a kisebb-nagyobb bajok, hirtelen veszekedések, sûrû hangulatváltások, megmagyarázhatatlannak tûnő kifogások, kiábrándulás az illatokból, színekből, formákból, mígnem a lassú elhidegülés előbb kétségbeeséssé, aztán haraggá válik, ezután szükségszerûen sor kerül az elszakadásra, de már az sem old meg semmit, hiszen még ekkor sem ismerik fel, hogy a másikban önmagukat gyûlölték meg a magukra maradt szeretők.
Krusovszky Dénes
-
A szerelem súlyos csapás, mert a szabad ember rabbá válik miatta. Miként a nyíltól talált madár lehull a vadász lába elé, akképpen a szerelem nyilától talált embernek sincs már ereje, hogy elfusson az imádott lábacskák elől... A szerelem nyomorékká teszen, mert aki beleesett, szerelmesén kívül mit sem lát a világból... A szerelem szomorúság, mert ugyan mikor hull több könny, ugyan mikor sóhajtoznak többet az emberi keblek? Aki szeret, az már nem gondol sem a szép ruhákra, sem a táncra, sem vadászatra, sem a kockára, csak a térdét tulajdon két kezével átölelve epekednék nagy vágyódással, mint aki szívéhez igen közelálló szerettét veszítette el... A szerelem betegség, mert aki benne leledzik, akárha nyavalyába esnék, elhalványul az arca, beesik a szeme, remeg a keze, lesoványodnak az ujjai, és a halálra gondol, avagy tébolyultan, felborzolt hajzattal jár, a holddal beszélget, szívesen írogatja kedvese nevét az homokba, s ha azt a szél elfújja, azt mondja: "Szerencsétlenség"... és máris zokogni kész...
Henryk Sienkiewicz
-
Örökké nem lehet szerelmes az ember; legfeljebb hûséges. Gondolja, hogy évekig loboghat szertelen önkívületben a test? Nem, nem. Ami pedig azokat a szeszélyes, heves nőket illeti, akik hosszabb, rövidebb, de vad szenvedélyeket élnek át, azok egyszerûen azt hiszik, hogy az élet is regény. A regényhősök különbözők, a körülmények és a bonyodalmak kiszámíthatatlanok és változók, a végkifejlet nem egyforma. Ez mulattatja, szórakoztatja őket, bevallom, mert a kezdődő, a beteljesült, a múló szerelem érzései mások és mások.
Guy de Maupassant
-
Mennél elvakultabb (...) a szenvedély, annál időtállóbb. És akkor a legszívósabb, amikor a legkevesebb benne az értelem.
Victor Hugo