Ugrás a tartalomra
A rosszindulat mögött általában azért fel lehet fedezni valami célt, valami logikát. De a butaság váratlan időben, váratlan irányból támad rád, és hihetetlen nagy károkat tud okozni.
Kapcsolódó idézetek
-
A halál a legkülönfélébb, kifürkészhetetlen módokon érheti az embert. Ami balesetnek tûnik, amögött gonosz szándék lapulhat, s fordítva, egy gyilkosságról is kiderülhet, hogy végzetes balszerencse volt csupán.
-
Milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul.
Szabó Magda
-
Annyira buta az ember! Ha a dolgok nem a számítása szerinti alakulnak, rosszul érzi magát, mert nem sikerült valami. Ha meg úgy alakulnak, ahogy várta, szintén rosszul érzi magát, mert félni kezd, hogy bármelyik pillanatban máshogy alakul, és a végén nem sikerül semmi.
Eduardo Sacheri
-
Egy nap rájössz arra, mekkora butaságra vall azt képzelni, hogy hasznot húzhatsz mások szerencsétlenségéből. Egy nap rájössz arra, mekkora butaságra vall bármit is várni cserébe a semmiért.
-
Óvakodjál a szomorúságtól. A szomorúság bûn. Az ember örömét leli a bánatában, aztán mikor a bánat elmúlt, ott áll elbutultan, mert minden értékes erejét rápazarolta a búbánatára. Akkor aztán szánja-bánja, csakhogy már későn.
Gustave Flaubert
-
Ha csupa rossz dolog történik veled, gondolj arra, hogy ha csupa jó dologra gondolsz, akkor csak olyanok esnek meg veled, mert mindent te vonzol be magadnak. Ha ezek után is csupa rossz dolog történik veled, gondolj arra, hogy valaki ártó szándékkal megátkozott, és ha te is ártó szándékkal megátkozod őt, akkor egészen biztosan kinyuvad, és végre történik veled valami pozitív.
Lackfi János
-
A váratlan dolgok mindig hirtelen következnek be, előjelek nélkül, mintegy véletlenszerûen. Éppúgy lehetne, hogy ne következzenek be. Mint egy találka, vagy egy levél. Minden eljön egyszer. A halál is eljön, de arra fel kell készülni.
-
A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyûlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínû világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerû megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.
Joseph Conrad
-
A hülyeség az, amikor ok nélkül kockáztatsz. A bátorság az, amikor egy fontos dolog eléréséért előre bekalkulált kockázatot vállalsz.
Brandon Mull
-
A rosszakarat olykor a rosszat is meghiúsítja.
John Ronald Reuel Tolkien