A saját sorsunkat illetően vakok vagyunk. Ezt az érzékszervet vette el tőlünk az úristen, talán hogy ne tudjunk vele konkurálni, mert a jövőlátás vészesen közel áll a mindenhatósághoz. Ki lenne olyan bolond, hogy ne kerülné ki a rá leselkedő sorscsapást, ha teljesen biztos volna benne, hogy az bekövetkezik?

Kapcsolódó idézetek

1. Megverjük magunkat a mások iránti vaksággal. Az emberi sors, pontosabban az emberiben megnyilatkozó isteni sorsa: várni, amíg elmúlik a magunk vagy a mások vaksága, amíg a szemek kitárulnak, a szívek befogadnak. Generációk múlnak, évszázadok telnek ebben az örökös várakozásban; és soha nem lesz vége, sosem érkezik el a pillanat, amikor mindenki mindent és mindenkit felismert. Kertész Imre
2. Van úgy, hogy a környezetünk pontosan látja sorsunkat, de mi magunk vakok vagyunk, hibák özöne felé botladozunk. Alice Hoffman
3. Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot. William Shakespeare
4. Csak az esztelenek és rövidlátó emberek hiszik a vaksorsot és azt, hogy mindenkinek a sorsa, végzete előre meg van írva és azon változtatni nem lehet. Igenis lehet! Mindenki maga intézheti sorsát, az okos okosan, a bolond és ügyefogyott ostobán... Az okos belekap a sors kerekébe és úgy fordítja maga felé, hogy a jó útra terelődjék.
5. Ha nem irányítjuk a sorsot egy magasabb rendû érték felé, ha a véletlen az úr, sötétségben tapogatózunk, a vak szörnyû szabadságát mondhatjuk a magunkénak. Albert Camus
6. Ha az embert az elképzelhető legnagyobb sorscsapás éri, vagy belevakul, vagy látóvá válik. Figyeljétek meg, mert veletek is előfordulhat majd. Van az életünkben egy legérzékenyebb idegszál, amelyik ha elpattan, az annyira fáj, hogy nem lehet elviselni. És akkor vagy belevakulsz, vagy kinyílik a valódi szemed. Müller Péter
7. Nem láthatjuk előre a jövőt, nem tudhatjuk, mi jön holnap. Talán éppen azt veszítjük el, aki a legfontosabb nekünk, anélkül, hogy ezt elmondhatnánk neki, vagy kimutathatnánk az érzéseinket. Ashley Carrigan
8. Nem igaz, hogy a végzet vakon lép életünkbe, nem. A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet. Márai Sándor
9. A saját dolgainkban vakon tapogatózunk. Vágyaink, félelmeink, zsenge korunktól belénk plántált elvárásaink szûrőjén át látjuk a valót; ezen torzan felfogott valósághoz igazítjuk cselekedeteinket, amik így nem lehetnek mások, csak elhibázottak. Míg egy idegen számára nyilvánvaló, mi lenne a helyes út ügyünkben, mi a legjobb szándékkal követjük el ostobaságainkat, pusztulást, de legalábbis boldogtalanságot hozva ezzel saját fejünkre.
10. Nincsen biztosabb gyilkosa a reménységnek, mint az, ha a sors szeszélye egy szempillantásra megvillantja előttünk elérhető közelségben azt, amire vágyakoztunk, majd midőn kezünket nyújtanánk érte, elkapja előlünk és elérhetetlen messziségbe rántja. Rakovszky Zsuzsa