Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A Sátán felfedezése vagy kitalálása az emberiség egyik legzseniálisabb teljesítménye volt. Legalábbis azoké a civilizációké, amelyek kialakították ezt a mítoszt. A gonosz és a szenvedés elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközévé és fegyverévé vált. Olyan eszközzé, amelynek segítségével a nyugati civilizációban élő ember sikeresen csökkentette a gonosz jelenlétéből származó szorongást és félelmet.

Hankiss Elemér
👨‍👩‍👧 Örökbefogadó szülő 💌 Távkapcsolat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Kétezer éven át a Sátán otthonosan mozgott a nyugati civilizáció képzeletvilágában. Õ volt az egyik főszereplője a civilizációnk hátterében folyó kozmikus drámának. De bejáratos volt - az ösztönök és kisértések hátsó kapuján át - mindennapi életünkben is. Civilizációnk gyökeresen más volna, ha az emberi félelem és remény annak idején nem teremtette volna meg rettenetes és csábító, fenséges és démoni figuráját. Hankiss Elemér
  2. A gonosz jelenléte a világban a kezdetektől fogva alapvető élménye lehetett az embernek és az emberi közösségeknek. Ez magyarázhatja azt a buzgalmat, amellyel az emberek mindenkor igyekeztek kiûzni életükből és világukból a gonoszt. Minden lehetséges és lehetetlen eszközt felhasználtak erre a célra. Története során mintha állandó ostromállapotban élt volna az emberiség. Hankiss Elemér
  3. A mítoszok és a vallások egyik legfontosabb funkciója az volt, hogy csökkentsék a világ komplexitását, és ezzel csökkentsék az emberi szorongást ebben a világban. Kimutatták, hogy a teremtésmítoszok többsége magyarázatot adott arra is, miként került bele a világba a rossz, a gonosz, az emberi szenvedés. Írtak arról is, hogy a mítoszok segítették az embereket abban, hogy érzelmileg legyőzzék az időt, a mulandóságot, a halált. És így tovább. Mindezekből sokat tanultam. Feladata volt a mítoszoknak az is, hogy valamiféle morális rendet és harmóniát vetítsenek bele egy ismeretlen, sötét, félelmekkel teli univerzumba. Hankiss Elemér
  4. Úgy gondolom, hogy (a lőfegyvereket) maga a Sátán találta fel, mert ellenük nem lehet közönséges fegyverekkel és ököllel védekezni. Minden emberi erő elszáll, amikor lőfegyverekkel találkozik. Az ember meghal, mielőtt meglátná, mi közelít. Martin Luther
  5. A civilizáció is "mesterséges" világ, "képződmény", védőburok, amelyet álmokból és mítoszokból, gondolatokból és tudásból, értékekből és hitekből, tapasztalatokból és elképzelésekből szőtt az emberiség, és amellyel körülvette magát, hogy védekezzék egy idegen világ veszélyeivel, félelmeivel és szorongásaival szemben. Egy olyan világgal szemben, amelyben nemcsak fizikai túlélésért, hanem reményért és szabadságért, harmóniáért és az élet értelméért is küzdeni kell. És lehet. Hankiss Elemér
  6. A Sátán elképesztően ravasz. Elültet az emberek fejébe valami ostobán sátáni gondolatot, mondjuk, a gyermekbántalmazásét, aztán hagyja, hogy megcáfolják, és mindenki megnyugodjon, hogy ő igazából nem is létezik. Ilyenkor aztán szabadon garázdálkodhat. Ian McEwan
  7. Bizonyos szempontból az ember csúcsteljesítményének látom a vallást. Amikor kitaláltuk Istent, képességet teremtettünk magunknak, hogy figyelembe vegyük saját korlátainkat, és felruháztuk őt olyasfajta kényelmes kibúvókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy azt higgyük, csak ennyi irányítással rendelkezünk. Az az igazság, hogy a legtöbb ember bizonyos mértékig élvezi a tehetetlenséget. Szerintem azonban igenis van hatalom a kezünkben, méghozzá akkora, hogy halálra rémít bennünket. Isten mint olyan, talán a legnagyobb ajándék, amit valaha is adtunk magunknak. A józan ész ajándéka.
  8. A civilizáció élet és halál kérdése. Ez így kicsit fellengzősen hangzik, de valószínûleg igaz. Az emberek és emberi közösségek nem tudtak volna megélni ezen a bolygón, ha nem vették volna magukat körül - nem pusztán váraik, városaik és házaik falával, fegyverekkel, szerszámokkal, törvényekkel és intézményekkel, hanem - szimbólumok védőszféráival is: mítoszokkal és vallásokkal, hiedelmekkel és értékekkel, eszmékkel és teóriákkal, mûalkotások ragyogó csillagképeivel. Egyszóval, egy briliáns konstruktummal: civilizációjukkal. Hankiss Elemér
  9. A világ érthetetlen és abszurd. Tele van bizonytalansággal és szorongással. E bizonytalanságérzet és szorongás csökkentésére szolgált mindenkor a gonosz megszemélyesítése. Az emberek azzal, hogy élőlényekbe, személyekbe, gonosz szellemekbe, démonokba, ördögökbe sûrítették be a gonosz kaotikus és ismeretlen erőit, lokalizálták, korlátok közé szorították ezeket az erőket. Hankiss Elemér
  10. Az emberek azért mesélnek történeteket, hogy megbirkózzanak a félelmeikkel. Az összes mûvészet, mítosz, olyan alkotás, ami olyan érzést kelt, hogy irányíthatjuk azokat a dolgokat, amiktől félünk. A haláltól való félelem hozta létre a reinkarnációt. A gonosztól való félelem alkotta meg a jóakaratú Istent, aki a gonoszokat a pokolba küldi.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat