Ugrás a tartalomra
A sör! Az alkohol! Az ember elüldögélt mellette, kaphatott belőle, amennyit akart, a sör nem volt kacér, mint a nők, hanem hûséges és kedélyes barát. A sör nem kívánt az embertől cselekvést, akarást és célhoz érést, úgy, mint a nők. Minden jött magától. Csak kortyolni kellett: és az ember ezzel már vitte valamire, úgy érezte, az élet csúcsára jutott, szabad férfi volt, belsőleg szabad. Akár rendőrök is körülvehették volna a csapszéket; a sör, amit az ember benyakalt, belső szabadsággá lényegült át. Mintha már a vizsgáit is letette volna az ember. "Kész" lett, diplomás doktor! Elfoglalta helyét a polgári életben, gazdag volt és tekintélyes: valamilyen hatalmas gyár főnöke, amely képes levelezőlapot vagy toalettpapírt termelt. Amit az ember az élete munkájával alkotott, ezrek kezébe jutott el. A söröző asztala mellől birtokába vette a világot, megsejtett nagy összefüggéseket, egy lett a világszellemmel. Igen, a sör önmaga fölé emelte az embert, föl odáig, ahol az istenség trónol!
Kapcsolódó idézetek
-
A jó sör olyan, mint az élet. Az élet olyan, mint a jó sör: habzik, habzik, aztán elfogy.
-
Visszatérve az emberekre,
vagyis énrám:
nem is oly nagy baj, hogy nincs filozófiám.
Annyi mindenem nincs!
(...)
Az a fontos, hogy a sör legyen elég hideg,
legyen az embernek tiszta inge,
a bécsi szelet mellé legyen citrom,
a felesége örüljön az új blúzának,
a nap süssön, de módjával,
járjon a szellő... néha egy futó zápor
permetezzen be minket...
Petri György
-
Dolgozni fárasztó, de a munka utáni sörnél nincs jobb dolog. Csak ez az, ami felszabadít a munka igájából.
Kanehara Hitomi
-
Az alkohol segített az összpontosításban, kusza gondolatai rendezésében és a lényegtelen dolgok kikapcsolásában - mint valami burok, ami megvédi a hidegtől, a kétségektől és a gyomorkorgástól. Milyen egyszerû is a könnyûség eme állapotában elsüllyedni! Inni, amíg a gondok kezesbáránnyá nem lesznek.
Kiss Nikoletta
-
Régen egyszerûbb volt. Egy férfi tudta, mit jelent férfinak lenni, felemelte a hangját a helytelen dolgok ellen. Megvolt hozzá a joga, el is várták tőle. Az egész életmódja, a képzése arra irányult, hogy megtanulja kezelni a nézeteltéréseket, amik akár csonkítással vagy halállal is végződhettek, de aztán történt valami, megalkottuk az illendőség törvényeit, jogászok lettek a pásztoraink, és amit régen egyszerû volt megérteni, elveszett a bürokrácia sûrûjében, amit civilizációnak nevezünk. Egy férfi többé nem szólalhatott fel, ha valami nem volt az ínyére, bíróságokon és ügyvédeken keresztül kell átverekednie magát. A nők egyenjogúságot követeltek, és megkapták. Nem azáltal, hogy mindent megkaptak, ami a férfiaknak járt, egyszerûen kikasztrálták a férfiakat, nőt csináltak belőlük. Nem érdekel, mi a véleményed, ez nem fejlődés, ez nem evolúció. Ez betegség, és szükség van valakire, aki tudja, mi forog kockán, aki igazi férfiként felemeli a szavát, és tesz valamit a világ igazságtalansága és méltánytalansága ellen, ma, itt és most! Ebéd előtt.
-
A részegség jó. Lefejti az álarcot az emberről. Háttérbe szorítja a tanult mintákat, és előtérbe helyezi az ösztönöket.
Szurovecz Kitti
-
Szenvedély! Részegség! Õrület! Oly nyugodtan, oly részvétlenül álltok e dolgok előtt, ti, erkölcsösek! Szidjátok a részeget, megvetitek az esztelent, elhaladtok mellette, és hálát adtok az Istennek, mint a farizeus, hogy nem teremtett benneteket olyannak, amilyen ezek közül egy. Nemegyszer voltam részeg, szenvedélyeim sohasem estek messze az őrültségtől, és egyiket se bánom, mert a magam mértékén megtanultam, hogy mindig és szükségképpen részegnek és őrültnek kell mondani minden rendkívüli embert, aki valami nagyot, valami lehetetlennek látszót csinált. De a mindennapi életben is tûrhetetlen hallani, hogy minden, csak félig is szabad, nemes, váratlan tett esetén rögtön kész az ítélet: ez az ember részeg, ez az ember bolond. Szégyelljétek magatokat, ti józanok! Szégyelljétek magatokat, ti bölcsek!
Johann Wolfgang von Goethe
-
A borban bölcsesség van, a sörben szabadság, a vízben pedig baktériumok.
Benjamin Franklin
-
Az alkohol egyenlővé teszi az emberiséget. Az a leghatékonyabb demokrata, már ha ilyesmire vágyik az ember. Egy részeg koldus pont olyan részeg, mint egy részeg úr, és a részeg úr is. És (...) az összes részeg meg tudja érteni egymást, akármilyen részegek is, és akármennyire is különbözik az anyanyelvük.
Terry Pratchett
-
Az alkohol másik személyiséget kölcsönöz annak, aki iszik.
Maggie Stiefvater